Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Mindig kell egy csapat!

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2017. június 15. 18:35
Mindig kell egy csapat!
Éremmel jutalmazták a városi diákolimpia csapatbajnokságának legjobbjait

Éremátadó a gyulai Vigadóban 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Ünnepi eseményen adták át a városi diákolimpia csapatbajnokságának érmeit június 14-én. A Vigadóban a gyulai oktatási intézmények tanulói vehették át jutalmukat.

A jeles eseményt megtisztelte jelenlétével Teleki-Szávai Krisztina, a Gyula Tankerületi Központ igazgatója, Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere, Kónya István, Gyula város alpolgármestere és Kertes István, a Gyulasport NKft. ügyvezetője is.

Köszöntő szavaiban Görgényi Ernő a diákolimpia eszméjére emlékeztette a fiatal sportolókat, és felhívta a figyelmüket a 1972-ben útjára indult, mára világszervezetté vált diákolimpia fontosságára.

Az Implom József általános iskola tanulói színes műsorral kedveskedtek az egybegyűlteknek. Az eseményen Görgényi Ernő és Kónya István akasztotta az érmeket az ifjú bajnokok nyakába, majd átadták a bajnokoknak járó ajándékokat.

 

A csapatversenyek dobogósai:

III. korcsoport, leánykézilabda: 1. Implom József általános iskola, 2. 5. sz. általános iskola, 3. Karácsonyi János katolikus általános iskola.

IV. korcsoport, leánykézilabda: 1. 5. sz. általános iskola, 2. Implom József általános iskola, 3. Magvető Református Általános Iskola.

IV. korcsoport, fiúkézilabda: 5. sz. általános iskola, 2. Magvető Református Általános Iskola, 3. Implom József általános iskola.

Felkészítő testnevelők: Majorné Horváth Izabella, Dávid Szilvia, Czoldán Csilla és Prohászkáné Nemes Szilvia.

 

III. korcsoport, leánykosárlabda: 1. Implom József általános iskola, 2. Bay Zoltán általános iskola, 3. Dürer Albert általános iskola.

IV. korcsoport, leánykosárlabda: 1. Implom József általános iskola, 2. Bay Zoltán általános iskola, 3. Magvető Református Általános Iskola.

III. korcsoport, fiúkosárlabda: 1. Karácsonyi János katolikus általános iskola, 2. Implom József általános iskola, 3. Dürer Albert általános iskola.

IV. korcsoport, fiúkosárlabda: 1. Magvető Református Általános Iskola, 2. Implom József általános iskola, 3. Karácsonyi János katolikus általános iskola.

Felkészítő testnevelők: Szentléleki Béla, Puczkó Annamária, Vigh Balázs, Nádházi István, Oláh Ferenc, Nacsa Rita és Dávid Szilvia.

 

IV. korcsoport, fiú-teremlabdarúgás: 1. Karácsonyi János katolikus általános iskola, 2. 5. sz. általános iskola, 3. Dürer Albert általános iskola.

Felkészítő testnevelők: Puczkó Annamária, Pluhár János és Nádházi István.

 

I. korcsoport, fiúlabdarúgás: 1. Implom József általános iskola, 2. Dürer Albert általános iskola, 3. Karácsonyi János katolikus általános iskola, gólkirály: Somogyi Nándor (28 gól).

II. korcsoport, fiúlabdarúgás: 1. 5. sz. általános iskola, 2. Implom József általános iskola, 3. Magvető Református Általános Iskola, gólkirály: Hajnal Csaba (28 gól).

III. korcsoport, fiúlabdarúgás: 1. Karácsonyi János katolikus általános iskola, 2. Implom József általános iskola, 3. Magvető Református Általános Iskola, gólkirály: Krisztin Dominik (20 gól).

IV. korcsoport, fiúlabdarúgás: 1. Bay Zoltán általános iskola, 2. Implom József általános iskola, 3. Nicolae Balcescu román általános iskola, gólkirály: Bíró Krisztián (14 gól).

IV. korcsoport, leánylabdarúgás: 1. Dürer Albert általános iskola, 2. Bay Zoltán általános iskola, 3. Nicolae Balcescu román általános iskola, gólkirály: Czeglédi Barbara (6 gól).

Felkészítő testnevelők: Kovácsné Orbán Éva, Nádházi István, Szekeres Lajos, Oláh Ferenc, Prohászkáné Nemes Szilvia, Muszkáné Fekete Szilvia, Szentlélek Béla, Pluhár János, Rokszin Tibor és Baktai Ferencné.

 

Játékos Sportverseny: 1. 5. sz. általános iskola, 2. Implom József általános iskola, 3. Nicolae Balcescu román általános iskola.

Felkészítő testnevelők: Vinczéné Forgách Ágnes, Majorné Horváth Izabella, Rácz Roland, Paulik Katalin, RokszinTibor, Kóráné Cséfán Tünde és Bokáné Gombos Emília.           

 

V–VI. kocsoport, fiúkosárlabda: 1. Erkel Ferenc gimnázium, 2. Karácsonyi János katolikus gimnázium, 3. Göndöcs Benedek szakközépiskola.

V–VI. korcsoport, leánykosárlabda: 1. Erkel Ferenc gimnázium, 2. Karácsonyi János katolikus gimnázium.

Felkészítő testnevelők: Muszkáné Fekete Szilvia, Hajdu Zoltán János és Marshal Ákos.

 

V. korcsoport, teremlabdarúgás: 1. Karácsony János katolikus gimnázium, 2. Göndöcs Benedek középiskola, 3. Nicolae Balcescu román gimnázium.

VI. korcsoport, teremlabdarúgás: 1. Nicolae Balcescu román gimnázium, 2. Göndöcs Benedek középiskola, 3. Erkel Ferenc gimnázium.

Felkészítő testnevelők: Muszka Attila, Forrás Imre, Szentlélekiné Moldován Éva, Jánk János és Papp Károly.

 

V–VI. korcsoport leányröplabda: 1. Nicolae Balcescu román gimnázium, 2. Karácsonyi János katolikus gimnázium, 3. Erkel Ferenc gimnázium.

V–VI. korcsoport fiúröplabda:  1. Nicolae Balcescu román gimnázium, 2. Erkel Ferenc gimnázium, 3. Harruckern János középiskola.

Felkészítő testnevelők: Szentlélekiné Moldován Éva, Jánk János, Nagy Izabella, Czoldánné Domokos Györgyi és Ludvig Attila.

 

V–VI. korcsoport leánykézilabda: 1. Erkel Ferenc gimnázium, 2. Göndöcs Benedek középiskola, 3. Karácsonyi János katolikus gimnázium.

V–VI. korcsoport fiúkézilabda: 1. Erkel Ferenc gimnázium, 2. Göndöcs Benedek középiskola, 3. Nicolae Balcescu román gimnázium.

Felkészítő testnevelők: Muszkéné Fekete Szilvia, Szűcs Levente, Fekete Szabolcs és Jánk János.

 

V–VI. korcsoport leánylabdarúgás: 1. Göndöcs Benedek középiskola, 2. Erkel Ferenc gimnázium, 3. Karácsonyi János katolikus gimnázium.

V–VI. korcsoport fiúlabdarúgás: 1. Göndöcs Benedek középiskola, 2. Karácsonyi János katolikus gimnázium, 3. Erkel Ferenc gimnázium.

Felkészítő testnevelők: Forrás Imre, Muszka Attila, Papp Károly, Puczkó Annamária és Fekete Szabolcs.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)