Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - In memoriam dr. Gyimesi András főorvos (1950–2017)

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2017. június 13. 15:45
In memoriam dr. Gyimesi András főorvos (1950–2017)
Pályáját Gyulán, a megyei kórházban kezdte, ahol 25 éven át dolgozott
____Eredeti-gyimesi_dr_ff5.jpg

Dr. Gyimesi András 

Fotó: Gyulai Hírlap 

Dr. Gyimesi András 1950. december 4-én született Nagybánhegyesen. Orvosi diplomát 1976-ban szerzett a Szegedi Orvostudományi Egyetemen. Pályáját Gyulán, a megyei kórház I. Belgyógyászati osztályán kezdte, ahol 25 éven át dolgozott.

Belgyógyászatból 1981-ben, endokrinológiából 1989-ben szakvizsgázott, 1996-ban lett a Magyar Diabetes Társaság Diabetológus Orvosa. 2002-ben nevezték ki a békéscsabai Dr. Réthy Pál Kórház II. Belgyógyászatának osztályvezető főorvosává.

Gyulai évei alatt munkatársaival korszerűsítette a cukorbetegek ellátásának gyakorlatát, és a cukorbetegek megosztott gondozási modelljét, melyet Békéscsabán megerősített és fejlesztett. Munkássága által Békéscsaba kiemelt diabétesz-szakellátóhely, oktatóközpont lett. 2009-től a békéscsabai kórház 110 aktív belgyógyászati ágyának irányítása, 2014 óta a krónikus részleg felügyelete is feladata volt.

Tevékenységét betegei és kollégái szeretete, megbecsülése mellett számos elismerés is kísérte.

Gyimesi András főorvos úr egész életében a betegek és kollégák tiszteletét, a szakma iránti alázatot, a megértést, az élet szeretetét és a szerénységet képviselte. Sikeres orvosi karrierjének méltósággal viselt, hosszú betegsége 2017. június 10-én vetett véget.

Emlékét kegyelettel megőrizzük, nyugodjon békében.

 

Dr. Becsei László főigazgató főorvos 

a Békés Megyei Központi Kórház munkatársai nevében

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)