Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Hivatalosan megnyitották a XIXO Open Gyula teniszversenyt

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. SPORT • 2017. június 13. 09:00
Hivatalosan megnyitották a XIXO Open Gyula teniszversenyt
A megmérettetésre a világ minden tájáról érkeztek játékosok

A XIXO Open Gyula teniszverseny selejtezői már zajlanak, a hivatalos megnyitóra azonban június 12-én került sor, amelyet a Tenisz Szabadidő Sportklub klubháza előtt tartottak, az Id. Christian László Városi Sporttelepen. Megnyitóbeszédet mondott Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere és a Kuhárszky Zoltán, a Magyar Tenisz Szövetség delegált tagja, versenyigazgató.

görgényi ernő

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

– Ilyen rangos, nemzetközi verseny Gyulán ritkaságszámba megy. Különösen a tenisz rajongói számára minősül ínyencségnek, hogy megtekinthetnek egy ilyen versenyt – mondta Görgényi Ernő. – Minden elismerés megilleti a gyulai Tenisz Szabadidő Sportklubot, amely hónapok óta keményen dolgozik annak érdekében, hogy XIXO Open Gyula megvalósulhasson. Az, hogy egy 25 ezer dollár összdíjazású versenyt rendeznek városunkban, rendkívül nagy megtiszteltetés, de én hiszem azt, hogy a város méltó is erre.

A polgármester néhány mondatban összefoglalta, hogy miként indult és fejlődött Gyulán a tenisz sportága: 1896-ban alakult meg az első gyulai teniszklub, az első – még nem profi – versenyt 1928-ban rendezték meg, a ma is létező egyesület pedig 1988-ban jött létre.

 

kuhárszky zoltán

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

– Nagyon örülök, hogy egy héten át száznál is több sportember küzdelmét kísérhetjük végig, köztük olyan magyar tehetségekét, mint Valkusz Máté, a 2016-os junior világelső, illetve a kétszeres junior Grand Slam-bajnok, Piros Zsombor. Szeretnék gratulálni mindenkinek a fantasztikus eredményekhez, egyúttal bízom abban, hogy az előttünk álló napokban, több olyan versenyző tudását is megcsodálhatjuk, akit az elkövetkezendő években majd a televízióban nézhetünk.

Kuhárszky Zoltán kiemelte, hogy a szervezés kezdetekor olyan helyszíneket kerestek, ahol a teniszközösség és az önkormányzat is a verseny mögé áll. Elmondása szerint nagy öröm volt, hogy Gyula vezetősége támogatta a kezdeményezést. Egy ilyen rangos verseny és egy ilyen város, mint Gyula, nagyon jól kiegészítik egymást, a megmérettetés akár egy hosszabb, gyümölcsöző együttműködés kezdete is lehet.

Június 13-án 10 órakor indulnak a mérkőzések, többek között Valkusz Máté és Piros Zsombor is pályára lép, rajtuk kívül több magyar játékos, valamint Argentínából, Svájcból és Franciaországból érkezett teniszezők is ütőt ragadnak.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)