Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Sajtótúrára hívta a hazai média meghatározó képviselőit Hajdúnánás

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • G. K. E. • HÍREK • 2017. június 12. 09:00
Sajtótúrára hívta a hazai média meghatározó képviselőit Hajdúnánás
Megnéztük, mit tesz önmagáért és a turistáért a hajdúsági fürdőváros

Hajdúnánás másodjára szervezett sajtótúrát újságírók részére, az ideire lapunk is meghívást kapott. A rendezvény két napja alatt bejártuk a települést és környékét, átvilágítottuk a Bocskai koronát, megízleltük a Nánási portéka védjegye alatt forgalmazott termékeket, felpróbáltunk néhány kalapot a helytörténeti gyűjteményben, beültünk a moziba, pusztataxival belehajtottunk a tanyavilág hétköznapjaiba, naplemente után pedig leteszteltük a gyógyfürdőt.

A hajdúk világtalálkozójának kabalái a közmunkaprogram keretében készülnek

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

A hajdúsági kisváros azzal a céllal hívta össze idén júniusban a hazai sajtóorgánumok képviselőit, hogy bemutassa az országnak sok munkával életben tartott lakóövezetét, és azt a fejlődési útvonalat, amelyet 2010 óta bejárt.

Szólláth Tibor polgármester szerint Hajdúnánás is ugyanazokkal a lehetőségekkel indult tíz évvel ezelőtt, mint sok más hozzá hasonló nagyságú település. Következetesen törekedett viszont arra, hogy felkarolja az innovatív kezdeményezéseket, amelyek megvalósításához saját erőforrásait és a külső támogatásokat átgondoltan használta fel. Azáltal, hogy a szociális juttatásokból tengődőket, a közmunkaprogramban részvevőket, és mindazokat, akiket gyermekeik sosem láttak munkába menni, parcellák kiosztásával önfenntartó földművessé tette, majd bevonta az állattartásba és a hagyományos hajdúsági kézműves mesterségek újraélesztésébe, bebizonyította, lehet a múlt értékeit oly módon megőrizni és átörökíteni, hogy alkalmazkodjanak a 21. századi igényekhez, kihívásokhoz, a kereslethez igazított piaci gondolkodáshoz.

 

A turisták a Hortobágyról jól ismert pusztataxit is igénybe vehetik

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

Nánásra fel!

A Sajtótour pénteken, június 9-én a Hajdú-Bihar megyei település felfedezésével indult. A Nánásra fel! című játék keretében a gyulai csapat a Nyíradonyból érkezett kollégákkal barangolta be Hajdúnánást, hogy megoldja, teljesítse a szervezők által kiszabott mókás feladatokat, megtalálja a feltett kérdésekre a helyes válaszokat. A közgyűjteményeket, műemlék épületeket, köztéri emlékműveket és emlékhelyeket érintő túra útvonala a Terror Háza koncepcióját helyi történetekre lebontó kiállítótérbe vezetett el, innen a féltve őrzött református templomba, s végül a moziba, amelyet nemrég újítottak fel, tettek kellemessé, élvezhetővé.

A PinceKlubban kézművesek avattak be a nemezelés, a szalmafonás, a korongozás és a bőrdíszítés nehézségeibe, ugyanitt a Bocskai korona különböző címleteit is megillatozhattuk. A Kendereskertbe pusztataxi, azaz lovas szekér vitte ki a társaságot, így útközben a 14 hektáros, versenymedencével, teniszpályával, szálláshelyekkel ellátott gyógy- és élményfürdőben is körülnézhettünk, ahol naplemente után éjszakai fürdőzésre, szaunázásra várták vissza az újságírókat. Másnap házhoz jövő kisvonattal jutottunk ki a piacra, hogy végigkóstolhassuk a nánási készítményeket: a kolbászokat, szalonnákat, tepertőket, lekvárokat, szörpöket, mézeket, sajtokat, túrókat, joghurtokat, a sajtósok fogadására kikészített temérdek ízletes falatkát.

 

A gyógy- és élményfürdő díjszabása családbarát, emellett számos extraszolgáltatást is kínál  

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

Amit még tudni illik: a bónuszszolgáltatás és a szíves vendéglátás az összes Hajdúnánásra érkező turistát, vakációzót megilleti. Az új alapokra fektetett turisztikai stratégia 150 százalékkal növelte meg a település idegenforgalmi adóbevételeit.

Mindent összevetve Hajdúnánás az a hely, ahol a családias légkör az elsődleges, ahol a hagyománytisztelő vidékiség izgalmasan keveredik össze a modern kisvárosi léttel. Ebben a városban tényleg szórakozva pihenheted ki magad, mert semmi sincs túlbonyolítva. Ám unatkozni sem engednek: miután kiáztattad magad a termálvízben, vagy aludtál egy jót a nádfedelű portán, kedvedre válogathatsz a lovaglás, a gokart, a szabadulós játék, a bowling, a squash, a festéklövészet és a tarsolykészítés közül.

 

A szálláshelyek is bővültek, korszerűsödtek az elmúlt években Hajdúnánáson   

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

Egyet azért még megjegyeznénk: a városközpontban veszélyesen finom mákos fagyi kapható!

 

A közösségfejlesztés gazdaságfejlesztés is egyben

A 2017. évi Sajtótour plenáris ülésén elsőként Halász János országgyűlési képviselő, a Városok–Falvak Szövetségének elnöke szólalt fel. Rámutatott: a hajdúnánási program mintaadó, hisz egy település akkor élhető, ha közösségben él.

– Ahol sok közösség működik egymás mellett és egymást támogatva, könnyebb otthon lenni – hangsúlyozta Halász János. Javasolta, hogy a közeljövőben Gyulán is legyen Sajtótour, mert a Békés megyei városnak olyan megvalósításai vannak, amelyeket érdemes bemutatni másoknak.

Házigazdaként Szólláth Tibor polgármester oldottabb hangulatot javasolt az egybegyűlteknek, majd közölte, üdvözli a média jelenlétét, a sajtó ugyanis olyan eszköz számukra, amit építkezésükben továbbra is kiemelten szeretnének használni.

– A polgármesternek az a dolga, hogy jó döntéseket hozzon a településért, prosperáló lakókörnyezetet teremtsen. Ennyire egyszerű – nyomatékosította az elöljáró.

 

mintagazdaságokat hoztak létre, hogy ezzel is elősegítsék az önfenntartást

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

A magyar reformáció 500. évfordulóját kihasználva, s ehhez kapcsolódóan Kálvin intéseit megfontolva Hajdúnánás a tömbreformátus vidék egyik központjaként idén is a munkára fekteti a hangsúlyt.

– A kulcsszó Nánáson a munka – húzta alá többször is Szólláth Tibor. Kifejtette, ilyen tekintetben egyáltalán nem számít, hogy terveikben sok a hibalehetőség. Vannak látható, kézzel fogható eredményeik, ez a lényeg. A hajdúságiak érezni kezdik, hogy tartoznak valahová, szükség van rájuk, erőfeszítéseiket értékelik, megbecsülik, nem kell külföldre költözniük, hogy megtalálják számításaikat. A jövőre nézve ez roppantul fontos, fogalmazott az elöljáró. Mert a közösségfejlesztés gazdaságfejlesztés is egyben.

A következő nagy lépés Hajdúnánáson az lesz, hogy mindazokat, akik az utóbbi tíz év alatt megtanultak dolgozni, visszahelyezik az elsődleges munkaerőpiacra. Ezt úgy képzelik el, hogy szövetkezeteket hoznak létre, ahová a jelenlegi közmunkásokat át tudják helyezni, be tudják illeszteni. Ennek is már vannak jelei. Például jó ideje működik egy közkonyha, amelynek keretében saját termékeket kezdtek kifejleszteni, és beindították a mangalicahús feldolgozását is. A piacon megnyitották a Nánási portéka védjegyét kiváltó őstermelők, biogazdák és kézművesek standjait, amelyeket kezdetben ugyan ódzkodva fogadott a lakosság, de amint a befolyt pénzből karitatív megmozdulásokat kezdtek támogatni, azonnal megkedvelték. Saját fizetőeszközt is bevezettek, a Bocskai koronát, amely ma már nagy népszerűségnek örvend, mind a helyiek, mind a turisták körében, hisz kedvezményekben részesíti felhasználóit.

 

a Bocskai korona és a Nánási portéka védjegye a helyi gazdaságfejlesztést célozza

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

Ugyanennyire határozottan jártak el a nemtörődömség évtizedeiben trágyadombbá züllesztett Kendereskert esetében is, amikor élő pásztormúzeummá alakították. A tanyán most zöldségeket termesztenek, nyulakat, kecskéket, szürkemarhát, mangalicát tenyésztenek, de gyermektáborokat is szerveznek. A falusi turizmus egyik kiemelt hajdúsági helyszínén a látogatót autentikus népzene, néptánc és a nagy magyar puszta végtelenségét feloldó Tokaji-hegység látványa fogadja.

A plenáris ülésen elhangzott: miután a szalmafonás iparát az 1970-es évekig gyökeresen kiirtották, ismét van remény arra, hogy nagy teljesítménnyel működjön a jövőben. A sors fintora, hogy az aranyszalma városának lakói, akik száz éve még vagonszámra szállították divatot diktáló kalapjaikat Japánba és Párizsba, most Erdélyből kénytelen visszavásárolni egykori munkagépeiket, és szintén a Székelyföldre, Kőrispatakra járnak elsajátítani, újratanulni a szakmát. Hajdúnánáson jelenleg 60 népi mesterséget űznek, és annak ellenére, hogy a nulláról indultak, már vannak, akik viselhetik a népi iparművész címet.

 

Az aranyszalma városának kalapjai egykoron Japánba és Párizsba is eljutottak

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

A Városok–Falvak Szövetsége nem véletlenül állította előtérbe a hajdúnánási modellt: a város szociális ellátó rendszere annyira működőképes, hogy a Magyar Tudományos Akadémia is tanulmányozni kezdte, az UNICEF pedig felvette Nánást a gyermekbarát települések közé. A sajtó összehívott munkatársai május 9-én és 10-én azt nézhették meg, mit jelent a valóságban ez a kitüntetett figyelem.

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)