Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - „Es látá az úr, hogy ezes fáin erősen”

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. KULTÚRA • 2017. június 10. 11:00
„Es látá az úr, hogy ezes fáin erősen”
Orbán János Dénes és Muszka Sándor voltak a gyulai könyvtár vendégei

Folyamatosan zajlanak a 88. Ünnepi Könyvhét eseményei Gyulán. Június 9-én a humor kedvelőit invitálták a Mogyoróssy János Városi Könyvtárba, ahol Orbán János Dénes és Muszka Sándor vezették a vendégeket a székely humor világába A lusta dög című felolvasóesten.

orbán jános dénesmuszka sándor és dr. elek tibor

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Az előadás elején dr. Elek Tibor irodalomtörténész, a Gyulai Várszínház közelmúltban kinevezett vezetője mutatta be a két írót.

Orbán János Dénes brassói születésű, Magyarország Babérkoszorúja díjas író, költő. A gyulai közönség számára nem ismeretlen, hiszen számos alkalommal járt már a fürdővárosban, összesen négyszer szerepelt a várszínház Irodalmi Humorfesztiválján – ebből kétszer direkt a rendezvényre írt szöveget olvasott fel.

Erre az alkalomra is készült egy új szöveggel, amely a teremtéstörténetet mutatta be, ezúttal székely szemszögből, amelyben alma helyett okos pityókát nem szabad enni, kígyó helyett pedig az oláh csábít a bűnbe. „Es látá az úr, hogy ezes fáin erősen” – fejezte be a szöveget, amely a közönség szerint is fáin volt.

Muszka Sándor Kézdivásárhelyről származik. Első verseskötete 2005-ben jelent, amelyet még kettő követett. 2012-ben Kolozsváron, 2013-ben pedig Budapesten debütált a Sanyi bá című könyve, amelyben székely egypercesek szerepelnek, legújabb kötete pedig az előadás címadója, A lusta dög. Utóbbin volt a hangsúly az előadás során, így többek között megtudhattuk, hogy mi lenne, ha lenne Csíkszeredán egy repülőtér, valamint a hagyományos, székely disznóvágásba is bepillantást nyerhettünk.

Orbán János Dénes és Muszka Sándor estje könnyed, felemelő szórakozás volt, amely során a humor által tekinthettünk bele abba, hogy milyen is az igazi székely élet.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)