Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Csaknem hatvan teniszpalánta Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • D. Sz. • SPORT • 2017. június 06. 10:15
Csaknem hatvan teniszpalánta Gyulán
Hatodik alkalommal rendezték meg a Magvető Kupát
____Eredeti-Zold_palya_fiu.jpg

A legjobbak a dobogón

Fotó: Dávid Szilvia

A Magvető Református Általános Iskola és Óvoda a gyulai Tenisz Szabadidő Sport Klubbal karöltve immár hatodik alkalommal rendezte meg május 19-én a legkisebbek számára kiírt Magvető Kupát.

Az Id. Christián László Városi Sporttelep teniszpályái ismét ideális környezetnek bizonyultak az 58 induló számára, akik a versenyen kivételesen nem az egyesületeiket, hanem iskoláikat képviselték.

A versenyen minden induló karszalagot, emléklapot, üdítőt, gyümölcsöt és szendvicset kapott a szervezők jóvoltából. A remek hangulatú sporteseményen az igazolt játékosok mellett versenyzési lehetőséget kaptak a nem igazolt teniszezők is. A versenyre Kiskunmajsáról, Szentesről, Szegedről, Békéscsabáról, Sarkadról és Gyuláról érkeztek sportolók.

Eredmények: Piros pálya, 2010.: 1. Lipták-Bíró Ábel (Gyula, Galbácskerti óvoda), 2. Oroján Csilla (Gyula, Magvető), 3. Köpödi Bence (Gyula, Implom). Piros, nem igazolt fiú: 1. Lakatos Mendel (Kiskunmajsa), 2. Szabó Ákos (Bcs., Jankay), 3. Alt Ádám (Gyula, Implom). Piros, nem igazolt lány: 1. Vígh Flóra (Sarkad), 2. Hulik Roxy (Gyula, Magvető), 3. Gombai Hanna (Sarkad). Piros, igazolt fiú: 1. Mokán István Damján (Bcs., Jankay), 2. Farkas Kevin (Sarkad). Narancs, nem igazolt lány: 1. Simon Alma (Szentes), 2. Felföldi Lea (Gyula, Implom), 3. Bozó Bíborka (Szentes). Narancs, igazolt lány: 1. Csukás Réka (Gyula, Magvető), 2. Kovács Hédi (Gyula, Magvető), 3. Bálint Maja (Szeged). Narancs, igazolt fiú: 1. Kovács Barnabás (Szeged), 2. Csernák Tamás (Szentes), 3. Mokán István Damján (Bcs. Jankay). Narancs, nem igazolt fiúk: 1. Debreczeni Szabolcs (Gyula, Implom), 2. Czibolya Kevin (Szentes), 3. Rőth Máté (Szentes). Zöld, igazolt fiú: 1. Mihály Dániel (Bcs., Jankay), 2. Galbács Mihály (Gyula, 5. sz. ált. isk.), 3. Szilágyi Barnabás (Bcs., Jankay). Zöld, nem igazolt fiú: 1. Lakatos Teofil (Kiskunmajsa), 2. Kovács Dániel (Bcs., Belvárosi), 3. Szabó Kornél (Szentes). Zöld, igazolt lány: 1. Kovács Angéla (Sarkad), 2. Zsurzsa Lilla (Gyula, Implom), 3. Bálint Maja (Szeged). Zöld, nem igazolt lány: 1. Zelenyánszki Zita Lilla (Gyula, Dürer), 2. Ilyés Luca (Gyula, Magvető), 3. Pintér Sára (Szentes).

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)