Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Természetes örömszerzés

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Pomázi Ferenc • MAGAZIN • 2017. május 28. 07:00
Természetes örömszerzés
Egy évben egyszer megéri áldozni az egynyári virágokra
____Eredeti-egynyari_viragok.jpg

képünk illusztráció

Forrás: Egynyariak.hu

Tisztelt Kertbarátnők és Kertbarátok!

Megkezdődött az egynyári virágok szezonja, sokszínűségük és fajtagazdagságuk mindig megkönnyíti a virágágyak létrehozását. Érdemes előre megtervezni, és számszakilag is pontosítani, hogy mennyi és melyik palánta szerezne örömet.

Igaz, az átlagembernek drága lehet a beszerzés, de egy évben egyszer megéri áldozni rá. Nos, nem kell nagy ágyásokban gondolkozni, hiszen a jó helyre tett és jó színösszeállítású picike ágyás is igen mutatós lehet. Az első sorba az alacsonyabb, hátra a magasabb palántákat ültessük. Az évelő ágyak is elbírnak egy-két virágpalántát, de az egyensúlyra és az ápolásukra – elsősorban az egyenletes vízellátás biztosítására – is gondolni kell. A betegségekre, kártevőkre ugyanúgy kell számítani, mint a zöldségeságyásban vagy a gyümölcsösben. Természetesen a fontossági sorrendet illik megtartani, vagyis elég, ha a maradék szerekkel megszórjuk kis virágainkat.

A folyamatos virágzások közepette az elvirágzott virágmaradványokat rendszeresen szedjük le, mert így mindig friss növény látszatát kelti virágunk. A rendszeresen sokat termő virágaink a virágzás érdekében nagyon sok energiát emésztenek fel, ezeket pótolni kell! Ehhez számos műtrágyaféle áll rendelkezésre. Válasszuk ki azt, amelyik a mi növénycsoportunkhoz a legjobban klappol, és pótoljuk a tápanyagot, így egész nyáron vidám lesz a kertünk és mi magunk is.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)