Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A Gyulai Városbarátok Köre második ereje a fürdőváros közéletének

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2017. május 22. 11:24
A Gyulai Városbarátok Köre második ereje a fürdőváros közéletének
A civil szervezet szavazói és támogatói mellett az LMP-nek is köszönetet mondott

„Civil szervezetünk meghatározó, második erő volt és maradt a város közéletében” – hangsúlyozta lapunkhoz eljuttatott hétfői közleményében Durkó Károly, a Gyulai Városbarátok Körének elnöke. A civil szervezet szavazói és támogatói mellett az LMP-nek is köszönetet mondott, amely – mint írják – korrekt módon a választási kampány kezdetekor bejelentette, hogy a Városbarátok jelöltjét, Bagi Csillát támogatja a voksoláson. „Más pártok támogató bejelentése egyoldalú, előre nem egyeztetett lépés volt, amelyet civil szervezetünk senkitől sem kért” – tették hozzá. Az alábbiakban változtatás nélkül, teljes terjedelmében közöljük a Városbarátok közleményét.

Képünkön (balról jobbra): Szalai György, Bagi Csilla és Durkó Károly 

Fotó: Gyulai Hírlap 

A Városbarátok köszönik szavazóiknak, támogatóiknak azt a csaknem 40%-os választási eredményt, amit jelöltjük Bagi Csilla elért a 2017. május 21-ei önkormányzati választáson Gyulán. Civil szervezetünk meghatározó, második erő volt és maradt a város közéletében. A Gyulai Városbarátok Köre köszönetét fejezi ki azoknak a polgároknak, aki a 8. számú választókörzetben (Nagyrománváros, Újváros, Kisökörjárás) éltek szavazati jogukkal választáson. Külön és megkülönböztetett köszönet jár azoknak, akik a Városbarátok jelöltjére, Bagi Csillára adták le szavazatukat. Köszönet mindazoknak, akik részt vettek a nem mindennapi minőségű kampányban, segítették jelöltünket a munkában. Köszönjük a támogatást a Lehet Más a Politikának (LMP), akik korrekt módon, a választási kampány kezdetekor bejelentették: a Városbarátok jelöltjét támogatják a voksoláson. Más pártok támogató bejelentése egyoldalú, előre nem egyeztetett lépés volt, amelyet civil szervezetünk senkitől sem kért.

Bagi Csilla, a Városbarátok jelöltje politikával nem foglalkozó, hiteles, munkájában sikeres, sokak által szeretett és népszerű személyiség.

A Városbarátok és az időközi választáson induló jelöltünk mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy a választási kampányban elhangzott és megígért fejlesztések megvalósuljanak a városrészben.

 

Durkó Károly, a Városbarátok elnöke

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)