Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Somogyváry Ákos vezetheti tovább az Erkel Ferenc Társaságot

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.HÍREK • 2017. május 21. 08:51
Somogyváry Ákos vezetheti tovább az Erkel Ferenc Társaságot
Örökös tiszteletbeli tag lett a közelmúltban elhunyt Gedeon József

A gyulai Erkel Ferenc Társaság május 20-án tartotta tisztújító közgyűlését Gyulán. Az eseményre a Mogyoróssy János Város Könyvtárban került sor, az ülésen több új tagot is köszönthettek Erkel Ferenc szellemi hagyatékának gondozói.

____Eredeti-alap__1_.jpg

somogyváry ákos elnök vezényelte le a közgyűlést

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter

A közgyűlés a 2016-os esztendő gazdálkodásának beszámolóival indult, majd arról esett szó, hogy ebben az évben milyen tervekkel készülnek Erkel Ferenc emlékének megőrzésére. A résztvevők örökös és új tiszteletbeli tagokat is választottak. Örökös tiszteletbeli tag lett a közelmúltban elhunyt Gedeon József, a Gyulai Várszínház igazgatója, aki a társaság egyik alapító tagja volt.

A közgyűlés folytatásban három tiszteletbeli tagra tettek javaslatot. Megválasztották Gerenday Ágnest, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális Államtitkárság Művészeti Főosztályának zeneművészeti szakreferensét, aki a magyar zenei ügyekért, az Erkel társaság támogatásáért egyaránt sokat tett. Mellette kiválasztották Varga Károly rádiós személyiséget, illetve Tallián Tibor zenetudóst, a Zeneakadémia oktatóját.

Somogyváry Ákos, a társaság elnöke lapunknak is méltatta a zenei szakembert: Tallián Tibor rengeteget tett az Erkel-operákért, hiszen azok keletkezéstörténetéről írt tanulmányokat. Mellette némelyikük teljes szövegkönyv-feldolgozását is magára vállalta, és azok utókorral való megismertetésében is nagy szerepet vállalt.

Az új tagtársak között ezúttal hét jelöltet hagytak jóvá, többen a gyulai Erkel-kórus tagjai, és mellettük új tagként jelent meg Budakeszi alpolgármestere, Bakács Bernadett.

A tisztújítás során két új elnökségi tag cseréje vált szükségessé. A távozók helyére Áchim Erzsébet gyulai születésű, Svájcban élő orgonaművészt, valamint a Debrecenben élő Erkel Ferencnét kérték fel. A társaság elnöke továbbra is Erkel Ferenc egyenesági leszármazottja, Somogyváry Ákos maradt.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)