Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A 200 éve született Irinyi Jánosra emlékeztek a városi könyvtárban

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • G. K. E. • KULTÚRA • 2017. május 19. 15:00
A 200 éve született Irinyi Jánosra emlékeztek a városi könyvtárban
Bemutatták az MNB által a vegyész tiszteletére kibocsátott emlékérmet

Gyulai kötődése is van a legnevesebb magyar feltalálók egyikének, Irinyi Jánosnak, hisz a Reisner-féle gyufagyár jó néhány évtizedig fontos szerepet töltött be a város gazdasági fejlődésében. A tudósról május 18-án, csütörtökön emlékeztek meg a Mogyoróssy János Városi Könyvtárban.

Képünkön (balról jobbra): Görgényi Ernő polgármester, Sós imre kuratóriumi elnök és Dézsi János könyvtárigazgató

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Irinyi János 200 éve született Bihar megyében, és bár idén országosan megemlékeznek róla, Gyula az első olyan vidéki város, amely csatlakozott a központi rendezvényekhez. Az évfordulóra a Magyar Nemzeti Bank által kibocsátott emlékérmet is elhozták. A magyar felfedezők és találmányok sorozatban megjelent, színesfémből készült emlékpénzérme 2 ezer forintos címletű, és kétféle kivitelben vásárolható meg május 18-tól egy hónapon át a Mogyoróssy János Városi Könyvtárban 2400 forintért. Az MNB kezdeményezését Sós Imre, az Art-Unió Alapítvány kuratóriumi elnöke mutatta be az egybegyűlteknek.

A zajtalan és robbanásmentes gyufa megalkotójáról Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere azt mondta, Irinyi János személyiségének közösségi értéke van.

– Egy találmány születésének pillanata sohasem véletlen; az emberek mindig csak azt találják fel, amire szükségük van, és azt mindig fel is találják – idézte Szerb Antalt az elöljáró. Úgy vélte, a magyarok leleményesek, a technikai újítások terén élen járnak, és aláhúzta: jó lenne, ha minél több fiatal indulna el ezen az úton.

 

Dr. Pálfi György nyugalmazott egyetemi tanár, szakmuzeológus 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Az ifjúság nevelésének fontosságáról szólt dr. Pálfi György nyugalmazott egyetemi tanár, szakmúzeum-igazgató is. Lehengerlő előadásában részletesen kifejtette, mennyire nagy szerepe van az egyes életpályák alakulásában annak a társadalmi közegnek, amelyben a tanulók nevelkednek. A Kárpát-medence, amely népek, népcsoportok olvasztótégelye, rengeteg híres embert adott a világnak, ezt a lehetőséget a jövőben is ki kellene aknázni. Beszélt a Nobel-díjasokról, és arról a példaértékű kiállításról, amelyet a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum szakmai támogatásával hozott létre a Gyulai Szakképzési Centrum Harruckern János Szakképző Iskolája. A tárlatot nemrég tekintette meg egy ausztráliai csoport, amelynek tagjai máris jelezték, alkalmaznák az ötletet saját városukban, Sydneyben. Ugyanilyen visszajelzések az ország több pontjáról is érkeztek, ami azt mutatja, van igény a múlt értékeinek ápolására. Kit tud többet a magyar feltalálókról? címmel ősszel egy vetélkedőt is rendeznek a tanintézményben, azzal a szándékkal, hogy a magyar műszaki vívmányok megismertetésével jó irányba indítsák el a mai generációkat.

 

Sáfár gyula, a Békés megyei levéltár aligazgatója

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Az egykori Reisner-féle gyulai gyufagyárról Sáfár Gyula, a Magyar Nemzeti Levéltár Békés Megyei Levéltárának aligazgatója értekezett. Elmondta, 2011-ben a Gyulai Hírlapban már megjelent egy írása a vállalkozásról, és megjegyezte azt is, hogy a történet rekonstruálása nem volt könnyű, mivel a cég iratanyaga nem maradt fenn. Másodlagos forrásokból viszont kiderült, hogy a gyár a századfordulón élte virágkorát, közel kétszáz alkalmazottal működött, háromféle termékkel látta el a piacot, amelyek közül az egyik, a Tanítók háza gyufája még díjat is nyert. És bár tervezték a bővítést, a gyakori tüzek és a termelés által okozott bűz miatt ez nem valósult meg. A gyár 1939-ben beszüntette tevékenységét, épületét Stéberl András hentes, a húsüzem letéteményese vásárolta meg.

Az Irinyi János munkásságával kapcsolatos prezentációkat Kudlák Amy, a békéscsabai evangélikus gimnázium diákjának szöveges grafikái támasztották alá.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)