Ezen megnyilvánulási formák közt előkelő helyet foglal el a más embereken való segítségnyújtás képessége. Ilyen lehet egy merülő ember megmentése. Ekkor nincs idő a mérlegelésre, csak az érzet létezik: azt érezzük, hogy segíteni kell! Odarohanni… Összefogni... Megmenteni... Most is ezt kell tenni. Egy ember felé kell közösen kinyújtani a kezünket. Mert megtudtam… Észrevettem... Az életben… Az életünkben… A létben… A létünkben... A valóságban… A valóságunkban… A sorsára figyeltem fel… S mert hiszek… Hiszek a csodákban. Az emberi barátságok összefonódó köreiben… Mi, gyulaiak, akik ismertük/ismerjük Török Istvánt – „Törpingálót”, mi, akik részesei voltunk azon köröknek, amit alkottunk valaha…
A mi gyökereink a mélybe nyúlnak, az idilli világba. Az aranykorba. Egy olyan mélységbe, ami a földi létünk legmélyebb részeiben van, amelyet a körgyűrűk, az élet körei és évei kezdenek elfedni, mint a teret, ahol éltünk és élünk. Kozmikus távolságokban, ahol nap mint nap találkoztunk és találkozunk, és nem kérdezünk, nem kívánunk egymástól semmit. Csak azt, hogy legyen, és így, ahogy én vagyok, és ahogy ő, mégis másként.
Mert hogy kettőnknek legyen ez így tökéletesen elég. A választ nem tudjuk, de nem is akarjuk tudni. Nem is kell! Vagy nem is lehet, hisz most, amikor mindannyiunk nevében kijelentenem: Törpingáló Pista az életünk, a világegyetemünk meg nem értett/érthetetlen csillaga.
S most azokhoz szólok, akik érezték vagy részesei voltak ennek a ragyogásnak. Most az emberi mivoltunk, humánumunk realitásának talajára kell lépni, miután az alábbi általa írt „Segélyszó” -t elolvassuk, hogy megsegítsük őt!
* * *
törpingáló – török istván 2017 májusában
Segélyszó
Közel öt évvel ezelőtt kezdődő események következtében rendkívül nehéz lakhatási körülmények közé kerültem. Ennek ellenére munkámat tovább tudtam folytatni, de közben egy minimális igényeket kielégítő lakás megoldásán gondolkodtam és dolgoztam.
A Városerdőn egy kedves rokonom önzetlenül felajánlotta, hogy közművesített portájának hátsó részére egy kis téliesített mobilházat és egy konténert (az ingóságnak) telepítsek. Ettől kezdve erre gyűjtöttem.
Orvosok, kórházak, klinikák, utazások, kezelések – sok-sok pénz. Munkámat egy darabig még tudtam végezni, de az erőm egyre fogyott. Oda jutottam, hogy mára már a kuckóra félretett pénzem is elfogyott, és az értékesíthető ingóságaimat is árusítani kezdtem, mert a létfenntartásom is veszélybe került.
Ennek ellenére reménykedem az állapotom javulásában és az életem hátra lévő részében, nyugodt körülményeket biztosító városerdei, egyszerű mobilház megvalósításában.
Szomorúan kell belátnom, hogy ehhez segítségre van szükségem. Az a fajta ember vagyok, aki az eddigi élete során még nem kényszerült semmiféle segélyre, segítségre, mert a munkájával mindent el tudott érni. Most arra kényszerülök, hogy az egyszerű létfenntartásom (és a fentiek megvalósítása) érdekében kéregetésre, anyagi segítségre van szükségem.
Szégyellem kimondani, de erejétől, lehetőségétől függően, bárkitől elfogadom a segítséget adomány formájában.
Megértésére és együttérzésére számítva, sok köszönettel és tisztelettel:
Török István „Törpingáló”
Számlaszámom: 11773339-01437517, telefonszámom: 06-30-4300-925
* * *
Kedves Olvasók! Szenti Tibor gondolatait idézve, kérem: „Ne vigaszt nyújtsunk, hanem segítsünk. A vigasz olcsó ajándék, a segítség fontos kapaszkodó.”
Párducz László, a Békés Megyei Vöröskereszt elnöke
