Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Gyulán lép színpadra L.L. Junior, a Groovehouse és az Edda

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MAGAZIN • 2017. május 17. 13:00
Gyulán lép színpadra L.L. Junior, a Groovehouse és az Edda
Programajánló
____Eredeti-Edda.jpg

Az Edda zenekar koncertje május 28-án 20.30-kor kezdődik a Gyulavári Kastély parkjában

Forrás: danubiusmusic.com

Erkel Ferenc Művelődési Központ

Május 20-án, szombaton 19 órától Máté Péterre és Cserháti Zsuzsára emlékeznek a színházteremben. Dalaikat napjaink legjobb hazai előadói – Szinetár Dóra, Szomor György, Serbán Attila, Homonnai Zsolt – idézik fel a legautentikusabb kísérettel, Máté Péter zenekarának közreműködésével. Jegyár: 3 600 Ft.

Mogyoróssy János Városi Könyvtár

Irinyi János születésének 200. évfordulójára emlékeznek május 18-án a Mogyoróssy János Városi Könyvtár földszinti előadótermében. A 17 órakor kezdődő rendezvényen Sáfár Gyula, az MNL Békés Megyei Levéltárának munkatársa Volt egyszer egy gyufagyár Gyulán címmel tart előadást, míg Pálfi György nyugalmazott egyetemi tanár, szakmúzeum-igazgató, a Dél-alföldi Feltalálók és Újítók Regionális Egyesületének alelnöke Irinyi János életéről és munkásságáról beszél majd. Május 19-én, pénteken 18 órától Szendi Lajos mutatja be, hogyan befolyásolták/befolyásolják tudatunkat és világképünket az ókortól napjainkig. A Gyulai Arany János Művelődési Egyesület szervezésében május 23-án, kedden 18 órától mutatják be Kincses Zoltán Az Isten ostora és Emese álma című köteteit. Az ingyenes programon a könyvek kedvezményesen megvásárolhatók.

Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont

A Herendi Porcelánmanufaktúra kiállítása október 1-jéig látható.

Százéves cukrászda

Grafológiai művészportrék láthatók május végéig a cukrászda folyosógalériájában.

Erkel Ferenc Emlékház

Május 18-án, csütörtökön 17 órától Puskás Sándor és tanítványai mutatkoznak be. A jegyár 300 Ft.

Gyulavári Kastély parkja

Május 26–28. között hetedik alkalommal rendezi meg az Együtt Gyulaváriért Egyesület a Gyulavári Kastélynapokat. A rendezvény fő eseménye az országos vadfőző verseny, illetve a kispályás labdarúgótorna. Hagyományteremtő szándékkal ebben az évben rendezik meg először a motoros ügyességi versenyt. Mindhárom napon színes programok és koncertek várják a gyermekeket és a kikapcsolódni vágyó felnőtteket. A kastélynapok részletes programja a következő linken olvasható: https://www.gyulaihirlap.hu/113715-hetedik-alkalommal-rendezik-meg-a-gyulavari-kastel

Gyulai Református templom

A reformáció 500. évfordulója alkalmából május 27-én, szombaton 17 órától mutatják be Kocsis István Árva Bethlen Kata című drámáját. Szereplők: Kökényessy Ágnes és Incze Máté. A belépés díjtalan.

Göndöcs-kert

Május 28-án, vasárnap 15 órától rendezik meg a városi gyermeknapot.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)