Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Támadják a körtéket

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Pomázi Ferenc • MAGAZIN • 2017. május 21. 07:00
Támadják a körtéket
A jó időben végzett permetezés hosszabb időre nyújthat védelmet
____Eredeti-kortefa.jpg

képünk illusztráció

Forrás: Keywordsuggests.com

Tisztelt Kertbarátnők és Kertbarátok!

Ismét túl vagyunk egy virágos hétvégén. Idén inkább virágok fesztiválja volt, szélesebb, gazdagabb repertoárral, mint az előző években. Köszönet a rendezőknek és a résztvevőknek az áldozatos munkájukért.

Természetesen az élet a kertekben nem áll meg. Sajnos az igen gazdagnak mutatkozó körteállományunkat mindenféle kártevő és kórokozó támadja. Legjellemzőbben a körtemoly és az almamoly kártétele látszik, ami ilyenkor még csak egy kis szúrás a gyümölcsön, de a kukac már a magházban fogyasztja a mi gyümölcsünket. Ilyenkor már csak felszívódó hatású szerrel tudunk védekezni ellenük. A tűzelhalás, a varasodás is megjelent mind a körtében, mind az almában, a birsnél és naspolyánál meg magától értetődő.

Nem vagyok híve a vegyszeres kezeléseknek, de sajnos nem ússzuk meg permetezés nélkül. A jó időben végzett permetezés hosszabb időre nyújthat védelmet. A hatékonyságot növelhetjük, ha egy hét elteltével megismételjük a kezelést. A folyamatos ellenőrzés a fáink és egyéb növényeink közt sok kellemetlenségtől óv meg, főleg, ha még egy nagyító is kerül a kezünk, illetve szemünk ügyébe. A szereket kombináltan, egy menetben juttassuk ki, mert így sok időt és fáradtságot spórolunk meg. A bekevert vegyszereket azonnal szórjuk ki, ne hagyjuk leülepedni a permetezőgépben!

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)