Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Határon átnyúló együttműködési programokról tanácskoztak a gyulai városházán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.HÍREK • 2017. május 16. 13:30
Határon átnyúló együttműködési programokról tanácskoztak a gyulai városházán
Arad és Gyula közösen pályázna a Ladics-ház felújításáért

A gyulai városháza dísztermében rendeztek konferenciát május 16-án az Interreg V-A Románia–Magyarország Együttműködési Program pályázatairól. A rendezvényre Békés, Arad és Bihar megyei települések vezetői és képviselői jöttek el. A tanácskozáson Perényi Zsigmond, helyettes államtitkár is jelen volt. 

____Eredeti-alap.jpg

Kónya István, Gyula város alpolgármestere nyitotta meg a tanácskozást

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter

Kónya István lapunknak elmondta: már kiírásra kerültek olyan pályázati lehetőségek, melyek a határ mindkét oldalán található települések vonatkozásában biztosítanak fejlesztési lehetőségeket.

– Az a pályázat, melyre mi konkrétan várunk, a kulturális értékek védelmét szolgálja. Mi a Ladics-házat szeretnénk megújítani, Arad városa pedig egy új orgonát kíván beszerezni. Egy területi társulást kívánunk létrehozni a határon átnyúló programok koordinálására, melynek tagjai Gyula mellett többek között Sarkad, Sarkadkeresztúr, Méhkerék, a román oldalon pedig Nagyszalonta és Nagyzerind – részletezte a városvezetők egyike.

Az eseményen elsőként Kalapáti Magdolna miniszterelnökségi szakértő szólt a megjelentekhez, aki a pályázatokkal kapcsolatban adott át szakmai információkat az érintett települések képviselőinek.  

Kónya István alpolgármester köszöntőjében kiemelte: a Gyulára szervezett konferencia alkalmas arra, hogy az tanácskozáson elhangzó információk segítségével minél több nyertes pályázatot nyújthassanak be a résztvevő települések képviselői.

Perényi Zsigmond előadásában interaktív beszélgetésre buzdította a megjelenteket, majd hozzátette, hogy látogatásuknak elsősorban a segítségnyújtás a célja.

– A legutolsó ciklusban rendkívül jó volt a pályázati arány, 200 millió eurónyi támogatási összegből 455 projekt valósult meg, ebből Békés megyében 109. A cél a még jobb teljesítés. Még jobb ötletek kellenek, még szigorúbban kell elkészíteni a pályázatokat, és még jobban fel kell készülni – fogalmazta meg a helyettes államtitkár.

Szászné Tyukodi Matilda, a Békés megyei InfoPont helyi vezetője és dr. Jankai Norbert jogi tanácsadó a pályázatok legfontosabb helyi és jogi részleteiről beszélt. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)