Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Szomszédvári csaták

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2017. május 15. 11:00
Szomszédvári csaták
Pályára léptek a Várfürdő-Gyulai Termál FC utánpótláscsapatai

Az utánpótlás-bajnokságokban szereplő Várfürdő-Gyulai Termál FC labdarúgócsapatai újra pályára léptek május 13-án és 14-én. Az U14-es és U15-ös együttesek a Békéscsabai UFC otthonába utaztak, míg az U17-es és U19-es csapatok a Békéscsabai Labdarúgó Akadémia gárdáit fogadták az Id. Christián László Városi Sporttelepen. 

____Eredeti-P1180690.JPG

Minden ügyességükre szükségük volt az utánpótláscsapatoknak

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

U14 Békéscsaba UFC–Várfürdő-Gyulai Termál FC 3–4 (2–1)

Gyula: Juhász, Török, Guti, Illik, Horváth, Los Raul, Máté, Magyar, Gellény, Géczi, Reisz és Fekete. Vezetőedző: Szelei János.

Szelei János csapata a tabella hetedik helyéről érkezett a békéscsabai összecsapásra. Az előrébb rangsorolt hazai alakulat kezdte jobban a mérkőzést, hiszen már a 11. percben megszerezte a vezetést. A 29. percben Fekete egyenlített, ám két perccel később már újra a hazaiaknál volt az előny. A második félidőben szűk tíz perc alatt eldöntötte a mérkőzést a fürdővárosi együttes: a 69. és a 71. percben Máté talált ellenfele kapujába, míg a 69. minutumban Los Raul állította be a végeredményt.

Győzelmének köszönhetően a Várfürdő-Gyulai Termál FC U14-es csapata tartja helyét a tabella hetedik pozíciójában.


U15 Békéscsaba UFC–Várfürdő-Gyulai Termál FC 11–0 (4–0)

Gyula: Pap, Kelemen, Dohányos, Molnár, Szűcs, Kurta, Borsos, Kesztyűs, Kalas, Grezsa, Szász, Rostás és Száva.

A Szegedi Ferenc irányította együttes már a 11. percben megkapta első gólját, amelyet még három követett. A 68. percben Szász kiállítása csak kisebb kellemetlenség volt, ahhoz képest, hogy a fürdővárosi gárda tizenegy gólos vereséget szenvedett a listavezető békéscsabai együttestől.

A nagyarányú vereség ellenére a Szegedi-csapat maradt a tabella ötödik helyén.


U17 Várfürdő-Gyulai Termál FC–Békéscsaba Labdarúgó Akadémia 1–2 (1–1)

Gyula: Regős, Megyesi, Sáss, Jimoh, Bakos, Barthalos, Suhajda G., Baksai, Jepure, Juhász, Szűcs, Szegedi, Pápa, Durkó, Suhajda Á. és Pap. Vezetőedző: Szentléleki Béla.

A tabella harmadik helyén álló gyulai együttes a lista ezüstérmes pozíciójába lépő békéscsabai gárda ellen lépett pályára. Az összecsapás kiegyenlített erőviszonyok mellett zajlott, az első félidő ennek megfelelően 1–1-es döntetlennel zárult. Az első játékrészbem Sáss növelte előnyét a góllövőlista vezető helyén. A második félidő elején a vendégek egy hazai hibát kihasználva találtak a gyulai kapuba, így rohamtempóra kényszerítették a fürdővárosi együttest. A Szentléleki Béla irányította együttes az utolsó percekben mindent egy lapra feltéve rohamozott, ám az egyenlítő gólt nem sikerült megszereznie a gólkirályi címre törő Sáss Ádámnak és társainak.

A Várfürdő-Gyulai Termál FC U17-es csapata veresége ellenére tartja harmadik helyét a tabellán.


U19 Várfürdő-Gyulai Termál FC–Békéscsaba Labdarúgó Akadémia 2–1 (0–0)

Gyula: Démusz, Katona, Futaki, Kovács I., Szabó, Tokaji, Tövisháti, Kondoros, Kovács G., Csongrádi, Gábor-Lukács, Szűcs, Gyöngyösi, Kajári, Futaki, Ficzere, Csongrádi, Kindli és Kmecz. Vezetőedző: Szabó Attila.

A bajnoki lista második és harmadik helyezettjének csatája igazi fordulatos mérkőzést hozott. Mindkét csapat a három pont megszerzésre törekedett, így látványos támadó futballnak lehettek tanúi a kilátogatók. Az első félidő góltalan döntetlenje után a második félidőben megélénkült a szomszédvári derbi. A 65. percben egy vendéggól törte meg a csendet, amire az agilisan játszó Tövisháti válaszolt a 79. minutumban. A Szabó Attila vezette gárda a 86. percben Tokaji találatával biztosította be a három pont sorsát.

A Várfürdő-Gyulai Termál FC U19-es csapata két mérkőzéssel kevesebbet játszva a tabella második helyén áll. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)