Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Dobogón végzett a Gyulasport NKft. U11-es kézilabdacsapata

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2017. május 16. 14:30
Dobogón végzett a Gyulasport NKft. U11-es kézilabdacsapata
A gyermekbajnokság helyi fordulójában két mérkőzést nyertek a fürdővárosi lányok

A Prohászka Zsolt Városi Tornacsarnok adott otthont az U11-es gyermekbajnokságának. A Badó László régió középső házában a Gyulasport NKft. leánycsapata mindkét mérkőzését megnyerte.  

____Eredeti-GYHRCSD_0040.JPG

Mindkét mérkőzésükön győzni tudtak a gyulai kézilabdások

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A fürdővárosi fordulóban a Gyulasport NKft. csapatán kívül Lajosmizse, Szarvas, Kiskunhalas, Nemesnádudvar Kecskemét, Algyő és Újkígyós korosztályos csapatai vettek részt. A mérkőzések a korcsoportnak megfelelő színvonalúak voltak, egyes összecsapások kifejezetten jó játékot mutattak.

A gyulai fiatal kézilabda-palánták is kitettek magukért, hisz mindkét mérkőzésüket megnyerve hozták a fordulót. Nagy Andrea tanítványai kifejezetten jó és lelkes játékot produkáltak. Több gyulai kézilabdázó is megmutatta tudása legjavát, Kovalovszki JanaTapasztó BoglárkaNémeth Csenge és Boruzs Alexa is kimagasló teljesítményt nyújtott. A gyulaiak játékát a csapategység segítette, az együttes többi tagja is derekasan kivette részét a győzelmekből.

____Eredeti-GYHRCSD_0015.JPG

Mindig kell egy csapat, de néha kell egy maci is

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Eredmények: Gyulasport NKft.–Kiskunhalas UKSC 19–11 (10–8), Kecskeméti NKSE–Gyulasport NKft. 13–18 ( 9–8).

A csapat tagjai: Plaszkó VivienKovalovszki JanaNémeth CsengeBoruzs AlexaBraunn AnnaHavrán VivienTapasztó BoglárkaKiss HajnalkaPikó AnnaBányai BiankaMócz MartinaMiklya NóraSzikszai Anna és Horváth Réka. Felkészítő edző: Nagy Andrea.

Győzelmeinek köszönhetően a Gyulasport NKft. csapata a tabella bronzérmes helyén fejezte be a bajnoki szezont. 

GYHRCSD_0009.JPG

Gyulai robogás

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)