Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Majális a természet lágy ölén

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. MAGAZIN • 2017. május 03. 10:00
Majális a természet lágy ölén
Sokan töltötték a május elsejét a Steigervald-tanyán

Idén is megtartotta immár hagyományossá vált május elsejei rendezvényét a Gyula környéki Steigervald-tanya. A rendezvényre verőfényes napsütésben érkeztek a családok a fürdőváros vonzáskörzetéből és külföldről is.

P1180019.JPG

Ebéd, nótaszó, majális

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

Ahogy évek óta, idén is finom étkekkel várták a kilátogatókat. A természet lágy ölén megtartott ünnepi dzsemborira díjtalan belépés vonzotta a családokat. A bejáratnál két barátságos csacsi „köszöntötte” a gyermekeket, akikről meg kell jegyeznünk, hogy időnként sört is isznak. A rendezvény bejárati asztalánál Mikus Éva és Mészáros Ilona várták a gyermekeket játékokkal és édességekkel. A két gyulai „mecénás” évek óta jelen van az eseményen.

 

____Eredeti-P1180015.JPG

A csacsik türelmesen állták a gyermekek rohamát

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

Az ebédhez nótaszó dukált, a háromféle hagyományos ételt pedig házi készítésű lekváros fánk egészítette ki. A legkiemelkedőbb gasztronómiai „alkotás”, a pörkölt, helyileg tenyésztett szürkemarhából készült.

Mint azt Steigervald Józseftől, az esemény házigazdájától megtudtuk, a rendezvény kezdete a május elsejei felvonulások megszűnéséig nyúlik vissza, akkor találta ki a tanya tulajdonosa, hogy megvendégeli a termelőszövetkezet dolgozóit.

– A Steigervald-majális olyannyira kibővült, hogy a mai napon három-négy ezer ember jött el hozzánk.

Aki szerette volna, az látogatást tehetett a Tanyamúzeumban, vagy megtekinthette a csikósbemutatót. A kicsiket lovaglás és sétakocsikázás várta, a nap végén pedig Hevesi Imre gyermekműsora szórakoztatta a családokat.

A legtöbben azonban mégis a természetben való pihenést és a közelben legelésző állatok „meglátogatását” részesítették előnyben, hiszen a kilátogatók úgy érzethették, mintha egy napra megállt volna az idő.

 

____Eredeti-P1180009.JPG

A legtöbben az állatok és természet felfedezését részesítették előnyben

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

 

GYULAI HÍRLAP • 2017. május 03. 10:00
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)