kukár istván a művészetekről beszélt
Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter
Maga az előadás is egy performansz volt, hiszen az előadót kötéllel a nyakában vezette be Kiss Péter, az iskola tanára, a közönség tagjai között pedig cetliket osztottak szét, amelyekre az előadáson elhangzó nevek voltak felírva, rövid idézetekkel. Ha a papír tulajdonosai meghallották a nevet, felálltak, és felolvasták a rajta látható szöveget. Gyakran négyen-öten egyszerre.
Az előadás egy történelmi áttekintéssel kezdődött, amelyet a reneszánsszal kezdett Kukár István. Ebben a korszakban egy alapvető váltás ment végbe a vizuális kultúrában, hiszen megjelent a fotószerű ábrázolás, a középkor misztikus, szinte jelszerű festészetével szemben. Ezt a nyomvonalat vitte tovább a barokk, a klasszicizmus és a romantika is, gyakorlatilag csak az eszmék változtak, de a stílus nem.
Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter
Ez a folyamat a realizmussal és az impresszionizmussal változott meg – utóbbit gyakran emlegetik a „festészet vértelen forradalmának” is – ugyanis a művek eddigi feladata az volt, hogy másolják le a világot, de a 19. század második felétől ezt egyre inkább elhagyják az alkotók. A művészek kivitték az utcára a festészetet, kialakultak az izmusok.
(Marcel Duchamp nevére öten is felpattantak a székükből!)
Kiemelkedő mű a korszakból Marcel Duchamp Mona Lisája: a festő egy egyszerű másolatát alakította át da Vinci kultikus képének azzal, hogy egy bajuszt rajzolt a képen szereplő nő szája fölé, valamint a mű aljára írta az L. H. O. O. Q. betűket, amelynek jelentése az volt, hogy „Elle a chaud au cul”. Durva fordításban ez annyit tesz, hogy „meleg van az alfelében”, amelyről nem nehéz kitalálni, hogy mit is jelenthet.
Nem sokkal később kialakult az akciófestészet, a művészet központja a tengerentúlra tevődött át. Az állam támogatja a festőket, akik teljesen szabadkezet kapnak az alkotásban.
(Jackson Pollock!)
Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter
Az irányzat vezéralakja Jackson Pollock volt, aki a festményei részének vallotta magát. Kedvenc alkotási módja az volt, hogy leterített maga elé egy óriási vásznat, amely fölött az ecsettel csapkodott, miközben teljes terjedelmében bejárta.
(Oppenheim!)
Az előadás vége felé jutunk el a happening műfajáig. Nehéz meghatározni és behatárolni, de lényegében a zenét, a művész testét és a környezetet használja fel, valamint fontos szerepe van a közönségnek, akiket a legtöbb alkalommal bevonnak az eseménybe. Ilyen volt John Cage zenész is, aki egy alkalommal 4 perc 33 másodpercig ült csendben egy zongoránál.
(Allan Kaprow és Hajas Tibor!)
Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter
Hajas Tibor egyszer egy tárlatmegnyitóra hívta a közönségét, ahol a terem közepén ült meztelenül, egy székhez kötözve, előtte egy óriási reflektorral. A jelenlévők rájöttek, hogy ha nem szabadítják ki a művészt, akkor előttük fog meghalni.
A performanszban nincs szerepe a közönségnek, de ez is egyfajta előadásnak tekinthető. Klein például meztelen nőket kent be kék festékkel, ők pedig fehér lepedőkön hemperegtek, így alkotva meg a „festményt”. Magyar fesztiválokon olyan is előfordult, hogy az előadóművész körülmetélte önmagát a színpadon.
A fentieket meghallgatva továbbra is nehéz eldönteni, művészetről beszélünk-e, ha a fenti műfajok kerülnek szóba, de az biztos, hogy Kukár Istvánnak sikerült művészetet varázsolnia az előadásából.
