Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Czitor Attilával tereferélhetünk a Művész Kávéházban

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • KULTÚRA • 2017. április 28. 09:00
Czitor Attilával tereferélhetünk a Művész Kávéházban
A színművésszel április 28-án találkozhatnak az érdeklődők

czitor attila 

Forrás: Jokaiszinhaz.hu

Czitor Attila lesz a Terefere a Művész Kávéházban sorozat következő vendége. A színművésszel április 28-án, pénteken 17 órakor találkozhatnak az érdeklődők.

A színész legutóbb a Csak semmi szexet, kérem, angolok vagyunk című komédiában nyújtott kiemelkedő alakítást. Nem csak a színpadon, a kulisszák mögött is sokat tesz egy-egy produkcióért. Többször feltűnt már rendezőasszisztensként, sőt, már rendezőként is.

– Azért szeretem a rendezést, mert sokat tanul belőle az ember: megismeri a színészt, fejlődik a kommunikációja, lefordíthatja a rendezőt színészi nyelvre, és fordítva. Ez a fajta munka rengeteg empátiát igényel, összességében pedig jobban átláthatom egy-egy darab születését – nyilatkozta korábban.

Czitor Attilával a Kállai-díjas Kadelka László tereferél a Művész Kávéházban.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)