Bocskor Bíborka, a Magashegyi Underground énekese
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A koncert előtt hallottam a hátam mögött ülőtől: hű, itt komoly szövegek hangzanak majd el, nem is fogom érteni. Választ a megszólaló ugyan nem kapott, én viszont nagyon szorítottam neki, hogy a gazdag tartalmat ne teherként élje meg, inkább azzal távozzon, hogy hű, mekkora igazságok fogalmazódtak meg ma este.
Mégis mennyire érdekes: azóta is azt érzem, teljesen elfogadható hozzáállással váltott jegyet a produkcióra ez az úriember. Mert egy zenei estre azzal a céllal is be lehet ülni, hogy csakis a muzsikát, a hangot élvezzük, mellőzzünk mindent, ami ennek terhére lehet. Kapcsoljunk ki, ne figyeljünk a szövegre, ne gondolkozzunk, csak pihentessük, kényeztessük magunkat, váltsuk ki, hozzuk elő magunkból a boldogság érzetét. Vagy a nagy semmiét. Vagy a mindenségét. A szabadidős tevékenységnek, amire azt is szoktuk mondani, hogy elmentem szórakozni, valójában ez a lényege. Az elmerülés valamiben.
Önmagunk kiiktatását maga a koncert most elő is segítette, hisz csak itt-ott volt igazán érthető, miről is énekel Bocskor Bíborka. S mennyire nem volt ez baj, mert a betű, a szó, a mondat szükségtelenné vált. Hisz ennél a zenekarnál a dal meg az énekes önmagában is közvetít. Él, létezik, megérint. Bármit is tesz Bíborka a színpadon, ha például csak zsebre dugott kézzel nézgelődik, akkor is közöl, előadja, eljátssza az időtlenséget, a megrökönyödést, a passzivitást, mi pedig szavak nélkül is egészen pontosan megértjük. Az üzenet átjön, nem nagyon kell érte megfeszülni.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Túlságosan nem vagyok felkészült a Magashegyi Undergroundból. Ezt egy percig sem tagadom. Amit tudok róluk, azt most, néhány nap alatt csipegettem, olvastam össze. És persze belehallgattam a lemezeikbe, mert egy zenei formáció esetében ez az elsődleges követelmény. Megtudtam, hogy Bíborka színésznek készült, tehetségkutatón tűnt fel, és hogy sajátos elképzelése van a világról. Nem igazán 21. századi figura, megvannak a maga véletlenjei, ezek szerint él, szabadon, mégis fegyelmezetten, jótevőn. A kamarateremben is jelleméhez igazodva szólította fel az ülőhelyeket elfoglaló közönségét: viselkedjen mindenki úgy, ahogyan tud, amiként szeretne. Munkássága ugyanezt jelzi: nem képes azonosulni a jelennel, nem akar megfelelni a showbiznisz diktálta szabványoknak, de imádja a természetet, a gyermekeket, és velük együtt a Bátor Tábort, amelyet meggyőződésből támogat. A sólyommal videoklipet forgat, a tengerrel találkozik, valamiképpen mindenütt, az énekeiben is. Úgy véli, mindenki ugyanoda, a nagy közösbe tölti bele kancsója tartalmát, úgyhogy öntsünk bátran, javasolta a Talált tenger című nóta előtti szünetben. Majd átszárnyalt a nézőtéren, és megölelt pár embert.
Pedig korábban még elképzelni sem tudott volna magáról ilyet. Civilként nem túl kommunikatív, inkább befelé forduló, akárcsak a zenéje. A Magashegyi Underground is virtuális projektként indult, éppen azért, mert nem akartak fellépéseket, csupán zeneszámokat a neten. Végül másképpen alakult az életük és a karrierjük, a legtöbb idejüket ma már a színpadon töltik. Maguk is csodálkoznak rajta, hogy ezt egyáltalán nem bánják.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A bandának két szövegírója van: Tariska Szabolcs és Beck Zoltán. Kettejük közül Szabolcs a tapasztalt bölcs, aki sok mindent belevisz a szövegbe, Bíborka lényét is, de távolságtartón. Zoltán azt írja ki a lányból, amit ki lehet, de azt szinte határtalanul. A munkatársak ebben a csapatban ily módon egészítik ki egymást, kerülnek összhangba.
Gyulai estjükön a legújabb dalok mellett immár tíz éve ismert szerzeményeket is meghallgathatott a publikum, amely az est végére szépen felszabadult, mozgásba lendült, ráhangolódott az alternatívára.
