Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Nincs mese, mostantól nem szabad hibázni!

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2017. április 15. 09:00
Nincs mese, mostantól nem szabad hibázni!
A Várfürdő-Gyulai Termál FC a FC Dabas ellen lép pályára április 15-én
____Eredeti-Termal_FC.jpg

Minden hazai mérkőzését nyernie kell a Várfürdő-Gyulai termál FC csapatának

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Az NB III.-as labdarúgó-bajnokság 27. fordulójában a Várfürdő-Gyulai Termál FC csapata az FC Dabas együttesét látja vendégül április 15-én, szombaton az Id. Christián László Városi Sporttelepen.

Az Oláh-csapat jelenleg még mindig a rizikózónában tartózkodik, ezért a soron következő mindhárom hazai mérkőzését kötelezően nyernie kell. Az oroszlánkörmeit jó néhányszor megvillantó fürdővárosi együttes fizikailag készen áll a menetre, a szakmai stáb pedig garancia arra, hogy fejben is „penge” lesz az együttes. Amennyiben a gyulai publikum is a csapat mellett lesz a derbin, úgy nem lehet kétséges az összecsapás végeredménye.

Arra, hogyan teszi meg a következő lépést a bennmaradásért folytatott küzdelemben a „várvárosi” gárda, 16 óra 30 perctől kapunk választ!

Hajrá, Gyula!

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)