Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Arany János-verset szavaltak az erkelesek a költészet napján

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. KULTÚRA • 2017. április 11. 14:00
Arany János-verset szavaltak az erkelesek a költészet napján
Az ünnep alkalmából diákok tartották a magyarórákat

a diákok arany jános egyik versét szavalták el közösen

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Az Erkel Ferenc gimnáziumban is megemlékeztek a magyar költészet napjáról április 11-én. A tanulók közös szavalással készültek az ünnepre, az „emelt magyarosok” pedig órákat tartottak diáktársaiknak.

– Iskolánkban minden évben megrendezzük a költészet napját – mondta Huszti Fanni, a gimnázium diákja. – Ilyenkor azzal szórakoztatjuk az iskola tanulóit, hogy az „emelt magyarosok”, és azok, akik szeretnének hozzájuk csatlakozni, órát tartanak a többieknek. Komolyabb órákat is tartunk, de alapvetően a játékos vetélkedőkön van a hangsúly.

Fanni hozzátette, mindenkit be szeretnének vonni a költészetbe és az irodalomba, ezért idén is közös szavalással készültek. Ezúttal egy Arany János-verset választottak, amelyet egy erkélyről kilógatott molinóra írtak fel a szervezők, társaik pedig az intézmény előtt felsorakozva mondták utánuk a sorokat.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)