Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Harman kapus a 67. percig meccsben tartotta csapatát

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2017. április 09. 14:00
Harman kapus a 67. percig meccsben tartotta csapatát
PMFC–Várfürdő-Gyulai Termál FC 3–0 (0–0)

Az NB III.-as labdarúgó-bajnokság 26. fordulójában a Várfürdő-Gyulai Termál FC csapata a PMFC együtteséhez látogatott április 8-án. A tabella harmadik fokán tanyázó pécsi gárda elleni mérkőzés nem ígérkezett könnyű falatnak az Oláh-csapat számára. 

____Eredeti-P1160747.JPG

A bronzérmes csapat várt az Oláh-fiúkra

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

Várfürdő-Gyulai Termál FC: Harman–Bogdán, Lipták, Szántó, Pilán–Okos, Sipos–Styecz, Nagy G. (Gábor-Lukács), Zámbori (Erdős)–Balogh M. (Hrabovszki). Vezetőedző: Oláh Ferenc.

Az összecsapás során kiderült a gyulaiak számára, hogy miért tartják az ezüstéremre is esélyes csapatnak a Baranyai megyei gárdát. Az első percek kiegyenlített játéka után egyre jobban felülkerekedett a hazai gárda. A félidő közepétől kezdve már csak Harman kapus kiváló formája mentette meg a fürdővárosi együttest a góltól. Ekkor szinte teljesen a pécsi csapat uralta a játékot, és vezetett több gólt ígérő helyzetet. Az attraktívabb és gyorsabb hazai gárda többször is mattolhatta volna a gyulai csapatot, ám az utolsó pillanatban vagy a védők mentettek, vagy Harman húzta le a rolót kapuja előtt. A villámgyors kontrákra berendezkedő Oláh-csapatnak nem sok sansza volt a gólszerzésre, igazi veszélyes szituációt is csak két esetben tudott kialakítani. Az első félidőben a többet támadó és a játék képét formáló hazaiak türelmetlenül várták, hogy Harman kapus is kihagyjon. A játék képe alapján a szervezetten védekező, ám igencsak sebezhető fürdővárosiak elégedettek lehettek a gól nélküli döntetlennel.

 

____Eredeti-P1160772.JPG

HaRMAN KAPUS A 67. PERCIG ÁLLTA A SARAT

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

A második félidőre felrázta csapatát Oláh Ferenc és egy harapósabb Békés megyei összeállítás érkezett a pályára. Az agresszívebb labdaszerzésnek és a masszívabb labdatartásnak köszönhetően a második játékrész elején visszajött a mérkőzésbe a „várvárosi” együttes. Már éppen átfordulhatott volna Fortuna kereke, amikor egy védelmi hibát kihasználva a hazaiak megszerezték a vezetést. A védők és a kapus nem értették meg egymást, így a hosszú oldalon érkező játékosnak csak be kellett gurítania a labdát a 67. percben (1–0).

Hogy az Oláh Ferenc vezette együttes ne tudjon felállni a gól okozta sokkból, három perccel később Fekete gondoskodott, amikor a tizenhatoson kívülről elindított lövése érthetetlen körülmények között hullott Harman kapujába (2–0).

A két gyors gól után megpróbálta összerázni magát a vendégcsapat, ám a 77. percben egy védő-kapus ügyetlenkedés után tálcán kínált helyzetet értékesítettek a hazaiak (3–0).

A félidő hátralevő részében a Várfürdő-Gyulai Termál FC hősiesen állta a sarat, ám már nem tudott újat vinni játékába. A szurkolók által hajtott piros mezes pécsiek tovább robogtak ugyan, de nem folytathatták tovább a tűzijátékot.

A Várfürdő-Gyulai Termál FC csapata veresége ellenére maradt a táblázat 13. helyén. A pontszerzésre kiváló lehetősége lesz a Dabas FC elleni hazai mérkőzés, amikor egy verhető ellenfél látogat a gyulai „arénába”.

 

____Eredeti-P1160783.JPG

A pécsi játékos után a gyulai csapat ült a földre

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)