Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Több mint 370 kilogramm halat fogtak ki a versenypecások

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. MAGAZIN • 2017. április 08. 15:49
Több mint 370 kilogramm halat fogtak ki a versenypecások
A horgászok a gyulai Erkel és Rákóczi tavon mérték össze szaktudásukat

Megtartotta Tavaszi Horgászversenyét a Kiss Horgásztavak és a Gyulai Sporthorgász Egyesület április 8-án. A megmérettetés 6 órakor kezdődött az Erkel- és Rákóczi-tavaknál az egyesület beszámolójával, amelyen összegezték a 2016-os évet, majd 7 órakor ültek a víz mellé a horgászok. Lapunknak Kiss Szabolcs szervező foglalta össze a verseny menetét.

____Eredeti-PIC_0391.JPG

remek idő várta a pecásokat gyulán

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

– Minden évben megrendezzük a Tavaszi Horgászversenyt, amelyen most 50 horgász vesz részt – mondta Kiss Szabolcs. – A verseny 7 órakor kezdődött, és körülbelül 13 óráig fognak horgászni, amelyet az eredményhirdetés követ. Fontos megjegyezni, hogy minden hal számít, tehát az lesz a győztes, aki a legtöbb súlyt tudja kifogni. Az egyéni megmérettetés mellett kétfős csapatok is botot is ragadtak, a győztes pedig megkapja a Kiss Horgásztavak vándorkupáját.

A szervező hozzátette, hogy folyamatosan mérlegelnek a verseny ideje alatt, amelyre azért van szükség, hogy minél hamarabb visszaengedhessék a fogást a vízbe, így vigyázva az állatok egészségére.

– A Tavaszi Horgászversenyt mindig az Erkel- és Rákóczi-tavaknál tartjuk, de emellett több gyulai tavon is rendezünk eseményeket, hiszen a Gyulai Sporthorgász Egyesület a megye második legnagyobb lélekszámú horgászközössége. Az egyesület saját vízzel sajnos még nem rendelkezik, ezért ha bármely tagunknak van saját vize, akkor ott is rendezünk eseményeket.

A mérlegelés végül 14 órakor ért véget, amely során kiderült, hogy az utóbbi évek legkiélezettebb és egyik legnagyobb összfogását hozó versenye lett a 2017-es küzdelem. Összesen 373,89 kilogramm halat fogtak ki a versenyzők a tavakból, amelyekből a legnagyobb egy 4,94 kilogramm súlyú ponty volt. A halat Szabó Zsolt akasztott horogra. A vándorkupát a Szigeti István és Klembucz István alkotta csapat vihette haza idén, amelyet 40,27 kilogrammal érdemeltek ki. Az egyéni versenyben is Klembucz István érte el a dobogó legfelső fokát, aki 34,47 kilogramm halat fogott ki a délelőtt alatt. Az első tíz helyezettet tárgynyereményekkel díjazták.


A 2017-es Tavaszi Horgászverseny végeredménye: 

1. Klembucz István – 34,47 kg

2. Szabó Zsolt – 24,93 kg

3. Pálinkás Lajosné – 22,6 kg

4. Szatmári Roland – 20,35 kg

5. Tóth Béla – 19,33 kg

6. Szekeres Lajos – 18,51 kg

7. Barta Sándor – 15,36 kg

8. Cseresznyés Ferenc – 15,2 kg

9. Dr. Bányai Tibor – 15,08 kg

10. Petrovszki István – 14,72 kg 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)