Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Elkezdődött a Brillante – 2017 mintáinak zsűrizése

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2017. április 06. 13:15
Elkezdődött a Brillante – 2017 mintáinak zsűrizése
Idén 715 mintáról döntenek a bírák a gyulai pálinka- és párlatversenyen

Megkezdődött a Gyulai Pálinkafesztivál keretében meghirdetett Brillante – 2017 Pálinka- és Párlatverseny érzékszervi zsűrizése. A minták osztályzása április 6-án 10 órakor indult a békéscsabai Panoráma Hotelben, és április 7-én fejeződik be. A zsűrit és a sajtó megjelent képviselőit Bora Imre főszervező és Bikfalvi Istvánné dr. Hamza Kinga versenyigazgató köszöntötték, akik összefoglalták a zsűrizés menetét is.

bikfalvi istvánné dr. hamza kinga és bora imre

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

– Néhány szóban visszatérnék a tavalyi évre – kezdte Bora Imre. – Azt mindenki tudja, hogy ezt a fesztivált hosszú ideig Lovász Sándor ötletgazda rendezte, kitűnő megvalósítással. Meg kell emelnünk a kalapunkat előtte, hiszen ő volt az első, aki népszerűsítette a pálinkát. Cégünk elsősorban a fesztiválrendezésben gyakorlott, komoly tapasztalatokkal rendelkezünk ezen a téren. Pálinkaversenyt korábban nem rendeztünk, ebben a zsűri nyújt szakmai segítséget.

– Nagy kihívás ez, amely komoly szakmai tudást igényel, éppen ezért döntöttünk a tavalyi évben úgy, hogy a kereskedelmi főzdéknek nem írunk ki versenyt, csak a magánfőzők és a bérfőzetők számára. Tavaly több mint 300 minta érkezett be hozzánk, a sajtóvisszhang is pozitív volt. Az idei év újabb kihívásokat hozott: kérésre a kereskedelmi főzdék számára is meghirdettük a versenyt. Úgy hiszem, hogy a tavalyi évnek, valamint a fesztivál és a verseny imázsának köszönhetően hatalmas az érdeklődés. 715 minta vár bírálatra, amire nagyon büszkék vagyunk.

A főszervező kiemelte, hogy a párlatversenyt kibővítették a határon túlra, így idén Felvidékről és Vajdaságból is érkeztek nevezések.

Bikfalvi Istvánné dr. Hamza Kinga azzal kezdte, hogy az utóbbi években óriási javulás volt tapasztalható a beküldött pálinkák minőségében, aminek természetesen nagyon örülnek. Ismertette a zsűrizés és osztályzás menetét, amely során először két gyorsbíráló csoport, majd egy normál bíráló csoport mond véleményt a párlatokról. Ezek összesítésében egy számítógépes program lesz a segítségükre. A bírálat során négy tulajdonságot minősítenek, ezekre pedig maximálisan öt pontot adhatnak a tagok. Ezek a a karakter, a tisztaság, az íz és a harmónia.

A sajtótájékoztató után azonnal megkezdte munkáját a zsűri. Az eredményeket április 29-én tudhatják meg a versenyzők és az érdeklődők.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)