Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Olasz Fesztivált rendeztek Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • F. Gy. MAGAZIN • 2017. április 06. 13:15
Olasz Fesztivált rendeztek Gyulán
A kétnapos rendezvény mintegy ezer diákot mozgatott meg

Örömmel fogadta a Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium a lehetőséget, hogy március 31. és április 1. között megszervezheti a hagyományos Festival D’italiano-t, azaz Olasz Fesztivált, amelyet 1974 óta évente rendeznek meg.

____Eredeti-IMG_2974.jpg

A diákok színi előadással is készültek 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett 

A versenyre az elmúlt évek gyakorlatát követve egyéni és csoportos kategóriákban lehetett jelentkezni. A szervezésért elsősorban az iskola olasztanárainak illik hatalmas köszönetet mondani, akik közel fél éven át készítették elő a kétnapos program lehető legzökkenőmentesebb lebonyolíthatóságát. Oltean Florentina tanárnő és Szűcs Katalin tanárnő közel 600 vendégdiákot és mintegy 400 gyulai diákot mozgatott meg számtalan kategóriában.

A támogatók között megemlítendő Gian Luca Borghese, aki a Budapesti Olasz Kultúrintézet megbízott igazgatójaként személyesen is részt vett a fesztiválon, és számos ajándékot ajánlott fel, emellett három ösztöndíj-lehetőséget a legjobban teljesítő diákoknak, akik ez évben a szegedi Tömörkény, a debreceni Csokonai és a gyulai Erkel gimnáziumokból kerültek ki. Nem kis segítséget jelentett a Gyulai Tankerületi Központ, ezen belül Teleki-Szávai Krisztina tankerületi igazgató támogatása, valamint az, hogy Gyula Város Önkormányzata részéről Alt Norbert alpolgármester, egykori olaszos erkeles is szívügyének tekintette a fesztivált, amelynek hála az érkező vendégek eljuthattak a várfürdőbe, múzeumlátogatást szerveztek számukra, a városnézést sétával, illetve kisvonattal is teljesíthették.

 

____Eredeti-IMG_2698.jpg

A fesztivál egyik helyszínén, a gyulai művelődési központban több százan gyűltek össze 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett

A programok március 31-én, pénteken, 10.30-kor indultak. Az események több párhuzamos helyszínen zajlottak. A regisztráció, az ünnepélyes megnyitó és a pályázatok eredményeinek kihirdetése, az élő beszéd egy része, a filmvetítések, a diákszínpad, az egyéni ének (komoly és könnyű) az Erkel Ferenc Művelődési Központban; a „Ki tud többet Emilia-Romagna tartományról?” kvízjáték selejtezője, az élő beszéd A és B, a meseírás, a versmondás, a Studio Italia kvízjáték döntője az Erkel Ferenc gimnáziumban; a prózamondás, a kéttannyelvű versmondás és az Emilia-Romagna döntője a Mogyoróssy János Városi Könyvtárban; a csoportos ének (komoly és könnyű) az Erkel Ferenc Zeneiskolában zajlott. Péntek este a fárasztó napot a tanároknak a Kohán Képtárban egy fogadás zárta, a diákoknak pedig egy fergetegesen jól sikerült, vacsorával egybekötött találkozó, azaz ismerkedési est a Vigadóban. Itt minden résztvevő szabadon értelmezhette az olasz temperamentumot.

Másnap, szombaton, folytatódtak a versenyszámok, immár kizárólag az Erkel Ferenc Művelődési Központban. Tolmácsversenyen és szituációs játékban mérethették meg magukat a kitartóbb tanulók, továbbá zárásként a BME próbanyelvvizsgának B2 írásbelijén tesztelhették felkészültségüket a gimnáziumban.

 

____Eredeti-IMG_2664.jpg

Oltean Florentina, az Erkel gimnázium olasztanára 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett

Délelőtt 10 órakor kezdődött a záróünnepély és eredményhirdetés, amely mintegy két órán át bizonyította, hogy mennyi tehetséget vonultatott fel a fesztivál. Külön örömöt jelentett, hogy aki a záróakkordra érkezett, láthatta az első helyezettek műsorszámainak megismétlését (versmondás, színpadi játék, csoportos énekek és zene), valamint egy remekül összevágott kisfilmet a két nap történéseiből, legjobban elkapott pillanatiból és az erkeles tanárok és diákok lelkes előkészítő munkájának fázisaiból.

A díjak átadásának része volt a Szent László Gimnázium által létrehozott Ogonovsky Edit-díj is. Az olasz verseny szervezése évtizedeken át Ogonovsky Edit nevéhez fűződött. Az ő egykori kollégái kezdeményezték, hogy a legendás olasztanár emlékére a Szent László Gimnázium díjat alapítson azzal a céllal, hogy ne csak a kiválóan teljesítő, tehetséges és sikeres diákok részesüljenek elismerésben, hanem az őket lelkiismeretesen tanító, jól felkészült és elhivatott olasztanárok (valamint bármely tantárgyat olasz nyelven tanító tanárok) is.

 

____Eredeti-IMG_2682.jpg

A rendezvényre Giorgio Cesari, Gyula tiszteletbeli díszpolgára is ellátogatott

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett

A rendezvényt számos magyar és olasz vendég, magánszemély és támogató karolta fel, illetve tisztelte meg jelenlétével. Az alakalomra ismét városunkba látogatott Budrióból Giorgio Cesari is, aki Gyula tiszteletbeli díszpolgáraként szinte minden helyszínre ellátogatott.

A 2017-es Olasz Fesztivál megmutatta, hogy az olasz nyelv ismeretének, szeretetének és az itáliai kultúra varázsának van helye, létjogosultsága Gyulán – a vendégek elvitték az esemény referenciahírét: „Chi ben comincia è alla metà dell’opera”. Ha csak egy szűk hétvégre is, de kellemes volt olasz fővárossá válni.

A fesztivál eredményei részletesem megtekinthetők és leölthetők az Erkel Ferenc gimnázium honlapjáról: http://www.erkel.hu/pdf/2016_17/itafest/dijazottak.pdf

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)