Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Presztízsmérkőzésen buktak el a gyulai csapatok

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2017. április 03. 13:30
Presztízsmérkőzésen buktak el a gyulai csapatok
A Várfürdő-Gyulai Termál FC U17-es és U19-es csapata is vereséget szenvedett a tabella éllovasától

Az U17-es és U19-es utánpótlás-labdarúgóbajnokság 20. fordulójában a Várfürdő-Gyulai Termál FC csapatai hazai pályán fogadták a listavezető Hódmezővásárhely FC együtteseit április 2-án. Az Id. Christián László Városi Sporttelepen lejátszott rangadókon mindkét fürdővárosi csapat hajtós mérkőzésen bukta el a három pontot. 

____Eredeti-P1160576.JPG

Itt még örülhettek Szentléleki Béla tanítványai

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

U17 Várfürdő-Gyulai Termál FC–Hódmezővásárhelyi FC 1–2 (1–1)

Gyula: Regős, Megyesi, Sáss, Jimoh, Szegedi, Málik, Baksai, Jepure, Juhász, Szűcs, Bakos, Csikós, Pápa, Suhajda G., Suhajda Á., Pap, Durkó és Barthalos. Vezetőedző: Szentléleki Béla.

 A tabella második helyén álló Szentléleki-csapat jól kezdte a mérkőzést, hiszen a 10. percben Jepure talált be közelről a vendégek kapujába. Tizenhárom perccel később azonban a vendégek egyenlíteni tudtak, így döntetlennel fordultak a csapatok. A végig küzdelmes mérkőzésen a fürdővárosi játékosok sok egyéni hibát vétettek, ami a második félidőben megbosszulta magát, hiszen a 70. percben Tapiska talált a gyulai kapuba, és döntötte el a presztízsmérkőzés sorsát.

A Szentléleki Béla vezette U17-es csapat így maradt a tabella ezüstérmes pozíciójában, de egy mérkőzéssel kevesebbet játszva és csak négy pontnyi lemaradással folytathatja a küzdelmet a bajnoki címért. A bajnoki trónra kapaszkodást legközelebb az Orosházi MTK-ULE 1913 vendégeként folytathatják, amely csapatot már kétszer is alapos verésben részesített a gyulai együttes.

 

____Eredeti-P1160680.JPG

Gábor-Lukács pörgette fel SZabó ATtila csapatát

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

U19 Várfürdő-Gyulai Termál FC–Hódmezővásárhelyi FC 2–6 (0–4)

Gyula: Kajári, Futaki, Kovács, Csongrádi, Szabó, Tövisháti, Ficzere, Kovács G., Kmecz, Tokaji, Kondoros, Katona, Szűcs Damján, Gyöngyösi, Gábor-Lukács, Kovács I., Martincsek, Kindli és Démusz. Vezetőedző: Szabó Attila.

A remek szezont futó Szabó-csapatnak ezen a mérkőzésen nagyon nem jött ki a lépés. A sok hibával játszó hazai gárda már a 14. percben megkapta első gólját, amit még három követett a félidő során. A nem túl harcias kedvvel futballozó fürdővárosiak nem tudták tartani szélvészgyors ellenfeleiket. Az első félidőben nem sok gyulai támadást jegyezhettünk fel, így Szabó Attilának alaposan fel kellett ráznia együttesét a szünetben.

A második félidőben a csereként beállt Gábor-Lukács adott lendületet végre a hazai csapatnak. Két góljával közelebb lopódzott a listavezető ellenfeléhez a gyulai gárda. A továbbra is rohamozó vendégegyüttes szinte minden hibát kihasznált, és alaposan lelépte a bajnoki címre pályázó ellenlábasát.

Veresége ellenére a Várfürdő-Gyulai Termál FC csapata továbbra is a versenyben van a bajnoki címért, hiszen két mérkőzéssel is kevesebbet játszva áll holtversenyben a tabella harmadik helyén, és csak hét pont a hátránya a listavezető mögött. A következő körben a már többször alaposan elpáholt Orosházi MTK-ULE 1913 vendégeként lépnek pályára a fürdővárosi labdarúgók, hogy hazahozzák a bajnoki címhez elengedhetetlen három pontot. 

GYULAI HÍRLAP • 2017. április 03. 20:46
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)