Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - „Ha sikeres leszek, ha nem”

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.MAGAZIN • 2017. március 29. 10:50
„Ha sikeres leszek, ha nem”
Angolul és magyar nyelven is ír dalokat a gyulai Szabados Gergely

Nemrégiben jutott el hozzánk Szabados Gergely híre: a gyulai fiatal zenéivel és dalaival bukkant fel a világhálón. A fiatal alkotó azt mondja: már 10 évesen is írt dalokat, és mindig azt érezte, hogy a rengeteg zenével és ötlettel, ami megszületik benne, kezdenie kell valamit. 

szabados gergely gyermekként kezdte a dalszerzést

Fotó: Gyulai Hírlap 

Még szinte gyermekként kezdte a dalszerzést a gyulai fiú, előbb csak akusztikus gitárral, később a gimnáziumban volt egy zenekara is. Igazán komollyá 2015-ben vált a dolog, ekkor kezdte megtanulni a stúdiózás alapjait, és kezdte felvenni a saját dalait.

– Áradt belőlem a zene, és éreztem, hogy ezzel kezdeni kell valamit. Azóta több mint 40 dalt rögzítettem, de még csak most indul be a dolog igazán, mert sokkal profibban megy minden, mint az elején, az új dalok pedig folyamatosan jönnek – részletezte történetét lapunknak a zenész, majd hozzátette: a dobokat kivéve minden hangszert ő maga játszik fel a stúdióban.

  

 Részlet az Ugrás című album borítójáról

 

– Jó néhány évvel ezelőtt kezdtem el önismerettel foglalkozni, és sokévnyi tanulás után most bontogatom a szárnyaimat, több területen is. Hamarosan megjelenik egy barátommal írt közös könyvünk, amely szintén a boldogsággal foglalkozik, valamint egyéni konzultációkat is tartok a témában. A dalaim is mélyebb mondanivalót közvetítenek az embereknek, amelynek az esszenciája úgy hangzik: lehetséges boldogan élni. Arra szeretném inspirálni az embereket, hogy lépjenek ki az áldozat szerepből, merjenek a szívükre hallgatni, és bontakoztassák ki azt a csodát, ami bennük van – mesélt dalai születésének körülményeiről az alkotó.

Gergely hozzátette, nemrégiben készült el Ugrás című albuma, és készülőben van egy második magyar nyelvű lemez is, a szerzeményeihez pedig néhány videoklipet is készített már.

 

 

 

– A legnagyobb hangsúly az angol nyelvű zenéimen van, melyeket Gary Freeman néven csinálok. Nemrég lett kész ez az album, és gőzerővel készül a második. Az angol dalok meg fognak jelenni az internetes webáruházakban is. Úgy érzem, hogy a Gary Freeman projekttel a határ a csillagos ég, mert egyedi amit csinálok, az emberek pedig éheznek a bölcsességre, és sokaknak elegük van már az önsajnálattal átitatott zenékből. Ezért úgy is hívom, hogy „Music for Winners”. Ehhez szeretnék egy nagyszerű csapatot magam köré, hogy eljuttassuk az üzenetet azoknak, akiknek szükségük van rá. Mindezt csodálatos, profi zene formájában. Nagy eredményről vagy óriási népszerűségről nem tudok beszélni, mert még most bontakozik ki igazán a dolog – tette hozzá szerényen az előadó.

Szabados Gergely kiemelte: habár nagyon szeret zenélni, mégsem erőlteti az azzal kapcsolatos szereplést, sikereket. – Egyszerűen csak engedem, hogy az élet tegye a dolgát rajtam keresztül. Egyre inkább szívből-lélekből alkotok, ahelyett hogy az elismerésre vágynék. A terv is az, hogy alkotok tovább a jövőben, és hagyom, hogy megnyilvánuljon az, aminek meg kell. Ha sikeres leszek, ha nem.

GYULAI HÍRLAP • 2017. március 29. 10:50
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)