Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Fúvósoktól volt hangos a gyulai városháza

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • G. K. E. • KULTÚRA • 2017. március 25. 09:00
Fúvósoktól volt hangos a gyulai városháza
Örömzenét hoztak ajándékba a korondiak

Először jártak Gyulán a korondi fúvósok, de azonnal belopóztak a helyiek szívébe. Előfordulhat, hogy testvértelepülési kapcsolat lesz a péntek esti szabadidős együttműködésből.

____Eredeti-Korond-Gyula-2017-03__3_b.JPG

Kónya István, Gyula város alpolgármestere köszönti Molnár Andor korondi zenekarvezetőt

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

Utcai fellépéssel kezdődött március 24-én az örömzenélés Gyulán. A városháza előtt a helyi fiatalokból verbuválódott Erkel Ferenc Ifjúsági Fúvószenekar üdvözölte és szórakoztatta a hangversenyre érkezőket. A muzsikálás a díszteremben folytatódott.

Az egybegyűlteket Kónya István, Gyula város alpolgármestere köszöntötte. Az elöljáró kifejtette, kultúránkban és identitásunkban egyforma állampolgárok vagyunk, függetlenül attól, hogy magyar emberként melyik országban élünk. Mint mondta, a korondiak még nem jártak Gyulán, ezért elsősorban azt kívánja nekik, hogy a jövőben látogassanak el minél többször a Békés megyei fürdővárosba, s emellett érjenek el kiemelkedő sikereket. A tisztségviselő azt javasolta, alakuljanak ki testvériskolai és testvértelepülési kapcsolatok a két helység megfelelő intézményei, hivatalai között. Példaként a szintén székelyföldi Kovásznát hozta fel, hisz ezzel a várossal Gyula már kiépítette együttműködését.

 

____Eredeti-Korond-Gyula-2017-03__12_.JPG

Korondi fúvósok a gyulai városháza dísztermében

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

A Korondi Fúvószenekar 1994 tavaszán alakult meg néhány lelkes szülő kezdeményezésére. A zenészek turnézni kezdtek, felléptek többek között a Debreceni Virágkarneválon, Budapesten, Nyíregyházán, majd 2012-ben újjáalakultak. Azóta megközelítőleg a jelenlegi felállásban muzsikálnak. A gyulai Városházán eljátszott repertoárjuk a klasszikus zenei daraboktól a dzsesszfeldolgozáson át a szambáig számos örökzöld dalt bemutatott a hallgatóságnak, amely felállva tapsolta meg a produkciót. A messziről érkezett előadók a maguk során egy kosárnyi szuvenírrel lepték meg vendéglátóikat. Az ajándékot Kónya István alpolgármester vette át.

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Katona Mihály, Korond polgármestere, és Ravasz Ferenc, a Hargita megyei község alpolgármestere is. A fúvósokat Molnár Andor vezényelte.

 

____Eredeti-Korond-Gyula-2017-03__7_.JPG

A Gyulai Erkel Ferenc Ifjúsági Fúvószenekar

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)