Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Második félidei játékával nyert egy pontot a Termál FC

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2017. március 19. 15:30
Második félidei játékával nyert egy pontot a Termál FC
Várfürdő-Gyulai Termál FC – Mórahalom VSE 1–1 (0–0)

Az NB III.-as labdarúgó bajnokság 23. fordulójában a Várfürdő-Gyulai Termál FC csapata a Mórahalom VSE együttesét fogadta az Id. Christián László Városi Sporttelepen. A győzelmi kényszerben játszó hazaiaknak egy rendkívül csúszós pályán kellett volna begyűjteniük a győzelemért járó három pontot a tabella kilencedik helyén álló vendégekkel szemben.

szoros volt az emberfogás

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Harman – Bogdán, Szabó, Szántó, Pilán – Sipos, Lipták, Erdős (Burai) – Styecz (Zámbori), Balogh, Gábor-Lukács (Okos). Vezetőedző: Oláh Ferenc.

Oláh Ferenc együttese jól kezdte a mérkőzést, de ahogy telt az idő úgy aludta el az első félidőt. A vendégek fokozatosan átvették a játék irányítását és taktikus játékukkal rendszeresen zavart okoztak a rendkívül sok hibát vétő hazai játékosok között. A gyulai játékosok főleg a passzok tekintetében nyújtottak kritikán alulit. Ugyan mindkét csapatnak adódott helyzete, de igazi góllövési lehetőség nem adódott. Az első játékrész sárdagasztása végén gól nélküli döntetlennel mehettek pihenőre a csapatok. 0–0.

A második félidőben aztán egy teljesen más fürdővárosi együttes érkezett a pályára. A keményebb védekezés és a taktikusabb játék során teljesen visszavette a játék irányítását és beszorította ellenfelét a „várvárosi” együttes. A több éles helyzetet generáló hazai játék azonban megtorpanni látszott, hiszen a 66. percben Lipták kapta meg második sárgalapját. A megfogyatkozott fürdővárosiak azonban tovább rohamoztak, ám éppen az egyik elpuskázott lehetőség kontrájából kapták góljukat a 76. percben. A visszatámadás során Szalma talált Harman kapujába. 0–1.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Az Oláh-csapat az utolsó tíz percre tudása legjavát nyújtva előbb egyenlített a 81. percben Balogh révén, majd több alkalommal a vezető találatot is megszerezhették volna a „várvárosiak”. A feljavult előrefele játék során minimum három kiváló gólszerzési lehetőség maradt a hazai gárda lábában illetve fejében. 1–1.

A Várfürdő-Gyulai Termál FC újabb lehetőséget puskázott el a bent maradásért folytatott hadjáratban. A következő pontokért a Paksi FC II. otthonában lép majd pályára a gyulai együttes, ám a hatodik helyen álló „atomvárosiak” ellen sem lesz elég a most mutatott első félidei játék.

  

GYULAI HÍRLAP • 2017. március 19. 15:30
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)