Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A dohányzás és az energiaital-fogyasztás is téma volt

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2017. március 08. 14:50
A dohányzás és az energiaital-fogyasztás is téma volt
Kábítószerügyi Egyeztető Fórumot tartottak a Gyulai Ifjúsági Központban

Megbeszélést tartott a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum március 7-én a Gyulai Ifjúsági Központban. A fórum fő feladata a drogproblémák megelőzésével és kezelésével kapcsolatos feladatok koordinálása. A találkozón részt vettek a KEF-ben dolgozó szervezetek és intézmények képviselői, fő témájuk pedig a 2016/2017-es pályázatok eddigi alakulása, valamint a tervezett események voltak. 

____Eredeti-GYHRCSD_0013.JPG

Tanácskozás a Gyulai Ifjúsági Központban 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A találkozót Szabó Enikő szakmai koordinátor beszámolója nyitotta, amelyben arról beszélt, hogy a tavalyi és idei évre beadott nyertes pályázat által 900 ezer forintot tudnak felhasználni a különböző prevenciós programokra. Főleg iskolai előadások vannak a tervben – ezek egy része már zajlik is –, amelyeket szakemberek tartanak, témáik között pedig a tudatos internethasználat, az étkezési zavarok és a pályaválasztás is szerepel.

Április elején tervbe van véve egy nyílt nap, amelyet a szociális és egészségügyi szférának tartanának. Szeretnék továbbá Gyulára hívni dr. Zacher Gábort, aki a szülőket és szakembereket célozná meg programjával. A közelmúltban kitöltettek egy kérdőívet – mintegy 1100 diák részvételével – amelynek eredményeit április 9-én fogják a nyilvánosságra hozni. A kérdések a gyulai ifjúság életére és életmódjára voltak kihegyezve.

Szabó Enikő elmondása szerint egy új, egészen 2020-ig szóló pályázatra is jelentkeztek már, amely a szenvedélybetegségek megelőzését helyezi a középpontba. A megjelent tagokat arra kérte, hogy együtt találják, hogy milyen programokkal készüljenek erre. Többen felvetették a dohányzás és az energiaital-fogyasztás problémáját is, amely egyre elterjedtebb az ifjúság körében és képes beláthatatlan károkat okozni a szervezetben.

A megbeszélés hátralévő részében a tagok további ötletekkel álltak elő a közelgő programokkal kapcsolatban.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)