Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Pontszüret pont szombaton?

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2017. február 24. 18:10
Pontszüret pont szombaton?
Hazai pályán játszik február 25-én a Várfürdő-Gyulai Termál FC
____Eredeti-GYHRCSD_0054.JPG

Képünk a Várfürdő-Gyulai Termál FC egyik felkészülési mérkőzésén készült 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Az NB III.-as labdarúgó bajnokság 20. fordulójában a Várfürdő-Gyulai Termál FC hazai pályán fogadja a Dabas-Gyón együttesét február 25-én az Id. Christián László Városi Sporttelepen.

A sikeres bajnoki rajtot elszalasztó fürdővárosi gárda a gyulai „stadionban” kezdheti meg a dicsőséges tavaszi hadjáratot. Az első körben szerencsétlen vereséget szenvedő Oláh-csapatnak a hazai mérkőzések létfontosságú szereppel bírnak.

A következő ellenfelük pedig a verhető csapatok kategóriájába tartozik, hiszen jelenleg a 14. helyen ácsorognak a dabasiak. Az őszi szezonban, idegenben megvert együttes elvileg nem lehet túl nagy falat a remek felkészülésen átesett gyulaiaknak. Az újraformált „várvárosiak” saját szurkolóik előtt bizonyíthatják, hogy helyük van a harmadik vonalban.

A tavaszi szezon első hazai mérkőzésének kezdő sípszava 14 órakor hangzik majd el.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)