Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Márciustól teljes erővel dolgozik a Békés megyei hulladékválogató mű

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.HÍREK • 2017. február 13. 16:25
Márciustól teljes erővel dolgozik a Békés megyei hulladékválogató mű
Az új berendezés hatékonyabb, és a szolgáltatási díjak sem emelkednek

Sajtótájékoztatón számolt be a nemrégiben beüzemelt Békés megyei hulladékválogató művel kapcsolatos aktualitásokról Sövegjártó Zalán kezelési és hasznosítási igazgató, ​Molnár Sándor, a DAREH társulás elnöke, dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere és Vantara Gyula országgyűlési képviselő, megyei fejlesztési biztos február 13-án. Az eseményt a Délkelet-Alföldi Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszer Létrehozását Célzó Önkormányzati Társulás békéscsabai telephelyén tartották, ahol a hulladékválogató működésébe is betekintést nyújtottak a szakemberek.

____Eredeti-alap.jpg

Molnár Sándor (képünkön középen): „fontos feladat volt, hogy olyan szolgáltatási rendszer alakuljon ki a Dél-alföld régióban, amely megfelelően és a mai kor követelményeinek megfelelően szolgálja ki a lakosságot” 

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter 

Mint megtudtuk, a válogató jelenleg egy műszakban üzemel, ám hónapokon belül a kétműszakos munkarendre is szükség lesz. A jelenlegi helyzet szerint a gépek próbaüzeme pozitív eredménnyel zárult, innentől a válogató mű évi 120 ezer tonna hulladékra van kapacitálva, ami naponta 550 tonnát jelent.

A beüzemelt válogató háromféle PET-palackot, papírt, fóliát, kompozithulladékot, alumíniumot, vasat és többféle műanyagot tud megkülönböztetni. Mindezeken túl a vadonatúj gép a vegyesen gyűjtött háztartási szemetet is átválogatja, így annak hasznos darabjait újrafelhasználják.

Az eseményen elsőként Molnár Sándor kért szót, aki elmondta: a történet kezdete 2006-ra datálódik, amikor a régióban több önkormányzat gondolta úgy, hogy társulás formájában kíván megvalósítani több olyan projektet, amely a hulladékgazdálkodást kívánta javítani.

 – Ennek egyik részeleme volt a meglevő lerakók és hulladéktárolók rekultivációja, ami több településen valósult meg több tízmilliárd forint értékben. A másik fontos feladat volt, hogy olyan szolgáltatási rendszer alakuljon ki a Dél-alföld régióban, amely megfelelően és a mai kor követelményeinek megfelelően szolgálja ki a lakosságot. Ennek érdekében vágtunk bele ebbe a mintegy 15 milliárd forint értékű projektbe – részletezte Molnár Sándor.

Vantara Gyula országgyűlési képviselő köszönetét fejezte ki mindenkinek, aki részt vett a munkában, és hozzátette, hogy nem volt egyszerű az út az indulásig, de ami a legfontosabb: a jövőben a szolgáltatási díjak sem az önkormányzatok, sem a lakosság számára nem emelkednek majd a beruházás miatt.

Dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere azt is kifejtette, milyen nehézségekkel kellett szembenéznie a DAREH társulás tagjainak.

– Hosszú és küzdelmes út után jutottunk el odáig, hogy 2017. január 30-án az Európai Unió bizottsága jóváhagyta a DAREH nagyprojektjét. Voltak, akik visszaéltek azzal a bizalommal, amit az önkormányzatok a részükre adtak, és olyan irányítási mechanizmust alakítottak ki, amely mind stílusában, mint szervezetrendszerében alkalmatlan volt arra, hogy az önkormányzatok érdekeit összehangolja. Változtatnunk kellett a szervezeten, és személycseréket is végre kellett hajtanunk, aminek érdekében széleskörű összefogás jött létre – részletezte a polgármester.

Dr. Görgényi Ernő polgármester 

– Az előző vezetés és a hozzájuk köthető politikai erők sosem felejtették el fenyegetni azzal a tagönkormányzatokat, hogy a változtatások miatt majd az Európai Unió nem fogja jóváhagyni a pályázatot, valamint azzal, hogy a változtatások miatt össze fog omlani a rendszer. Ezzel szemben a változtatások eredményeképpen a bizottság jóváhagyta a pályázatot, így az önkormányzatoknak visszafizetési kötelezettsége nem áll fenn, és a rendszer működik. Jelenleg az a helyzet, hogy az önkormányzatok a DAREH-hal szerződnek, és a DAREH Bázis Zrt. köti meg az egyes alvállalkozókkal a szerződést. Korábban az előző vezetés úgy képzelte el, hogy egy általunk nem ismert céget bíz meg a DAREH azzal, hogy, mint közbeiktatott cég, keressen alvállalkozókat a hulladékszállításhoz. Mi sohasem értettük, hogy miért kell közbeiktatni egy céget. Ez mire jó? Pénzügyileg nem racionális. Nem találtuk meg a választ arra, hogy ez miként szolgálja a települések érdekeit. De ha nem a települések érdekeit szolgálja, akkor vajon kiét? – fejtette ki dr. Görgényi Ernő, majd hozzátette: a legfontosabb, hogy a DAREH Bázis Zrt. közvetlenül szerződik majd a hulladékszállító és -gyűjtő cégekkel – a fürdővárosban a Gyulai Közüzemi Nonprofit. Kft.-vel –, így a rendszer továbbra is működni fog, remélhetőleg a lakosság és a vállalkozások megelégedésére. 

Az esemény végén Sövegjártó Zalán ismertette a berendezés adatait, és az érdeklődőknek bemutatta annak működését a gyakorlatban. 

Sövegjártó Zalán igazgató 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)