Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Oláh Ferenc tűzbe dobta fiait

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2017. február 09. 18:00
Oláh Ferenc tűzbe dobta fiait
Várfürdő-Gyulai Termál FC–Duna Aszfalt Tiszakécske VSE 0-2 (0-1)

A Várfürdő-Gyulai Termál FC felkészülési mérkőzésen fogadta a Duna Aszfalt Tiszakécske VSE együttesét február 8-án az Id. Christián László városi Sporttelepen. A Nyilas Elek vezette Bács-Kiskun megyei társaság az eddigi legnagyobb erőpróba elé állította a felkészülés utolsó szakaszában járó fürdővárosi együttest.

____Eredeti-IMG_7108.jpg

Parázs mérkőzés a felkészülés jegyében

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett

Gyula: Krnács – Bogdán, Szántó, Lipták, Zámbori – Czirok, Sipos – Okos, Burai, Gábor-Lukács – Balogh M. Csere: Szabó, Nagy, Hrabovszki, Styecz, Tövisháti, Juhász, Pilán. Vezetőedző: Oláh Ferenc.

Az a bizonyos tűz már rögtön a mérkőzés elején fellobbant, amikor is egy eladott labdát sikerült a hazai kapuba pöckölni a vendég együttesnek. Azonban az Oláh-csapat – megszokott módon – azonnal túllendült a kezdeti döcögésen, és tudatosan kezdte el építeni támadásait. A rendkívül kiélezett mérkőzésen több ígéretes támadást is vezettek a gyulai kékek. A legközelebb a gólhoz Balogh közeli fejese állt, amikor is egy sokat gyakorolt beadás után a kapusról kipattanó labdát rábólintotta, csak egy vendég védőnek sikerült mentenie az alapvonal előtt. A másik nagy lehetőség a nagyon aktív Gábor-Lukács elleni szabálytalanság meg nem ítélése volt, amikor a hazai játékost gázolta el a vendégek portása, de a bíró sípja néma maradt.

A második félidőben igazi nyílt sisakos küzdelem bontakozott ki, hiszen mindkét csapatnak akadtak remek lehetőségei, ám vagy az utolsó mozdulatban akadt hiba, vagy a kapusok álltak helyzetük magaslatán. A gyulai oldalon Nagy életerős lövése és Styecz veszélyes villanása okozott gondot a vendég védelemben. A tiszakécskei csapat táján a kontra lehetőségek működtek igazán jól, amiből a lefújás előtt három perccel megszerezték második találatukat is.

A Várfürdő-Gyulai Termál FC remek mérkőzésen érezte meg az elkövetkező bajnoki szezon ízét és habitusát, hiszen a tavaszi szezonban nem lesznek ritkák az ehhez a mérkőzéshez hasonló komoly erőfelmérők. Azt azonban elmondhatjuk, hogy Oláh Ferenc együttese bárki ellen egyenlő ellenfélként fog pályára lépni a rendkívül nehéz bajnoki érában. 

GYULAI HÍRLAP • 2017. február 09. 18:00
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)