Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Angol versenyeken remekelnek a Bay Zoltán általános iskola diákjai

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2017. február 08. 14:15
Angol versenyeken remekelnek a Bay Zoltán általános iskola diákjai
A tanulók országos megmérettetéseken végeztek dobogós helyen

Az idei tanév is számos sikert tartogatott a Bay Zoltán általános iskola diákjai számára, akik az utóbbi évek eredményein felbuzdulva idén is részt vettek városi és országos angol nyelvi versenyeken. Az első félévben már sikerült túlszárnyalni a tavalyi eredményeket, de bőven maradt kihívás a második félévre is.

____Eredeti-DSCN6248.JPG

csányi andrea és a kiválóan teljesítő diákok

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

A 2016-os év utolsó két hónapjában megyei és országos versenyeken is részt vettek az iskola tanulói. Az On-Lion elnevezésű internetes megmérettetésen a 8. osztályos Mácsok Fruzsina érte el a legjobb helyezést, míg a 7. évfolyam számára meghirdetett Culturing Roundon második helyezett lett a Ferenczi Gabriella, Serfőző Anna, Mészáros Nóra és Püspöki Péter alkotta csapat.

A tematikus Christmas is all around versenyen jött el az igazi áttörés a diákok számára: Kiss Henriett, Fenyvesi Kata, Hack Fanni és Rácz Nóra országos második helyezést értek el, amíg Kiss Petra, Ungor Petra, Kneifel Anna és Czakó Noémi nyolcadikok lettek – 5. osztályosokként tették mindezt a 6. évfolyamosok között. A végzősök csapata – Kőrösi Viktória, Kovács Vivien, Mácsok Fruzsina és Horváth Lili – az előző tanévben gyakran térhettek haza bajnokként, idén pedig eredményeik mellett, a kisebbek felkészítéséből is kivették a részüket.

– Öröm a munka az ilyen lelkes és tehetséges tanulókkal – mondta Csányi Andra felkészítő pedagógus. – Tanárként boldogsággal tölt el a gyerekek büszkeségtől csillogó szemeit látni egy eredményes verseny után. Természetesen a tanév hátralévő részében is lesznek megmérettetések, valamint jelenleg is zajlik néhány, amelyek remélhetőleg tovább öregbítik iskolánk hírnevét, és hirdetik azt, hogy Bay sulisnak lenni jó.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)