Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Fekvenyomásban mérték össze erejüket az Atlas edzőterem titánjai

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. SPORT • 2017. február 05. 13:05
Fekvenyomásban mérték össze erejüket az Atlas edzőterem titánjai
A megmérettetést Tibori Balázs nyerte

Első alkalommal rendezték meg az Atlas Fitness Centerben az Atlas Fekvenyomó Challenge-et február 4-én. A verseny ötlete Fodor Csaba fejéből pattant ki, aki személyi edzőként dolgozik a konditeremben. A jelentkezőknek a saját testsúlyukat kellett minél többször kinyomniuk, ügyelve arra, hogy szabályosan végezzék el a gyakorlatot.

a verseny dobogósai: győrfi dánieltibori balázs és nádházi jános

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

– Többen mondták, hogy ki akarják próbálni magukat valamiben, ezután döntöttem el, hogy megpróbálom lebonyolítani a versenyt – mondta Fodor Csaba. – Javarészt egyedül csináltam a szervezést, de a terem vezetői is teljes vállszélességgel benne voltak az ötlet megvalósításában, illetve a díjazást is magukra vállalták. Az első három helyezettnek egy kupát ajándékozunk, a bajnok pedig egy kisebb csomagban is részesül, amely tartalmaz egy félkilós szénhidrátport és egy havi bérletet. A többi résztvevő között táplálékkiegészítőket és fehérjéket osztunk szét.

Fodor Csaba magyarázta el a verseny szabályait

A szervező kifejtette, hogy egyetlen számban – a fekvenyomásban – kell teljesítenie a versenyzőknek. Elsőként a mérlegelésre került sor, amely az egyik legfontosabb eleme volt a versenynek, hiszen a résztvevőknek a saját testsúlyukkal kellett elvégezniük a gyakorlatot, a cél így tehát a minél több szabályos ismétlés elvégzése. Az első négy helyezett döntetlenje esetén, az úszásban használatos szétúszás mintájára „szétnyomásra” került sor.

– A szabályok pontos ismertetése után, a legkisebb súllyal kezdtük a sort, majd onnan haladtunk a legnehezebb felé. A résztvevők nem felejtették el, hogy csak ellenfelek ezen a délutánon, és nem ellenségek, így folyamatosan biztatták egymást a minél jobb eredmény elérésében, amely igazán családias hangulatot teremtett az edzőteremben. A harmadik helyen holtverseny alakult ki, így ismétlésre is szükség volt, amely csak fokozta a hangulatot és az izgalmakat.

A szétnyomás után kialakult az elképesztően szoros végső sorrend: a bronzérmes Győrfi Dániel lett, 29 ismétléssel, a második helyet Nádházi János kaparintotta meg, 30 ismétléssel, az első Atlas Fekvenyomó Challenge bajnoka pedig Tibori Balázs lett, aki 31-szer tudta kinyomni a saját testsúlyát.

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)