Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A burkolati gondok mellett a hajléktalanok helyzete is felmerült a képviselő-testületi ülésen

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Tóth PéterHÍREK • 2017. január 26. 11:04
A burkolati gondok mellett a hajléktalanok helyzete is felmerült a képviselő-testületi ülésen
Az interpellációs órában egy rossz vízelvezető is szóba került

A jól megszokott módon az interpellációs órával kezdődött Gyula Város Képviselő-testületének első rendes ülése 2017-ben, amely január 26-án 9 órakor vette kezdetét. Durkó Károly egy tavalyi kérdését vetette fel újra, Csengeri Lajos a hajléktalanokon és szenvedélybetegeken segítene, dr. Ökrös István pedig egy hibás vízelvezetőre hívta fel a figyelmet.

____Eredeti-GYHRCSD_0003.JPG

durkó károly képviselő a bazaltkockákról beszélt

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Durkó Károly (Gyulai Városbarátok Köre) egy tavaly májusi felvetésre utalt vissza interpellációs kérdésével, miszerint a Kapushídon és a Kossuth téren is javítani kellene a bazaltkockákból álló burkolatot. Akkor a Gyula Közüzemi Nonprofit Kft. vizsgálata nyomán kiderült, hogy a kockák nem szabványosak, de előrelépés azóta nem történt az ügyben.

Dr. Görgényi Ernő (Fidesz) polgármester szerint forráshiány miatt nem fejezték be az elkezdett munkálatokat, de idén mindenképpen megcsinálják a szükséges javításokat. Hozzátette, hogy szomorúnak tartja a tényt, hogy tíz évvel az átadás után ilyen mértékű javítást kell eszközölni.

Molnár Csaba, a polgármesteri hivatal mérnöki osztályának vezetője is megerősítette, hogy megvizsgálták ugyan a két problémás helyszínt, de nem tudták beszorítani a tavalyi évbe a kivitelezést. Elmondása szerint a turisztikai szezon kezdete előtt szeretnének végezni a térkövek rendbetételével, amelynek költsége körülbelül 6 millió forint lesz.

 

____Eredeti-GYHRCSD_0008.JPG

csengeri lajos képviselő szociális farmról beszélt

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Csengeri Lajos (Jobbik) is egy tavalyi interpellációját idézte, amelyben felvetette, hogy a hajléktalanok számára lakásokat biztosítson az önkormányzat, ezzel is segítve a társadalomba való visszailleszkedést. A képviselő újabb ötlete egy szociális farm, például Remetén, ahol terápiás céllal, egyfajta rehabilitációként hozhatnának létre közösségeket az utcán élők és szenvedélybetegek.

A felvetésre Alt Norbert (Fidesz) alpolgármester válaszolt, aki az elmúlt években járt néhány ezzel a témával foglalkozó konferencián. Véleménye szerint a kezdeményezés nagyon jó, de csak elméletben, ugyanis működő modell talán csak kettő található az országban. Pár évvel ezelőtt elővezettek egy hasonló ötletet az Ökumenikus Segélyszervezet által működtetett hajléktalanszállónak, de akkor nem lett semmi belőle. Az alpolgármester ígérete szerint újra felveszik a kapcsolatot a segélyszervezettel és egyeztetnek a lehetőségekről.

 

____Eredeti-GYHRCSD_0011.JPG

ökrös istván képviselő hibás vízelvezetőről beszélt

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Az utolsó interpelláló dr. Ökrös István (Fidesz) volt, akit levélben keresett meg a körzetének egyik lakója, aki egy hibás vízelvezetőre hívja fel a figyelmet, amely még a közlekedést is megnehezíti, ha kiönt. Bányai György, a Gyulai Közüzemi NKft. üzemvezető helyettese azt mondta, hogy elméletben ellátja a feladatát a megnevezett szakasz, de újra probléma adódik, akkor keressék meg őket a bejelentők, és szükség esetén bővítik is az elvezetőt.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)