Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Ússzon Gyulán Gyulával!

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. MAGAZIN • 2017. január 18. 09:00
Ússzon Gyulán Gyulával!
Híres Gyulákkal találkozhatnak a vendégek a Gyulai Várfürdőben
Gyula keresztnevű hírességekkel találkozhatnak a kilátogatók a Gyulai Várfürdő új kezdeményezésnek keretében. Az első meghívott ismert Gyula, a mindig derűs Bodrogi Gyula lesz, aki kedélyes jellemével biztosan feldobja majd az egyébként is remek hangulatot.
____Eredeti-bodrogi_static.origos.hu.jpg

Bodrogi Gyula

Forrás: Static.origos.hu

Mint azt Dombovári Vandától, a Gyulai Várfürdő Kft. kommunikációs és marketingigazgatójától megtudtuk, azért esett a választás Bodrogi Gyulára, mert őt több generáció ismeri és szereti. A gyermekek Süsü hangja miatt, a felnőttek pedig a közel hetven játékfilmben nyújtott alakításáért szerették meg a kiváló- és érdemes művészt.

Bodrogi Gyula január 21-én érkezik a fürdővárosba, ahol elsőként, a várfürdő gyógymedencéjében egy délutáni barátságos sakkmérkőzésre „hívja ki” a bátor jelentkezőket. Később a Hunguest Hotel Erkelben közönségtalálkozóra várja a szálloda vendégeit. A programban további Gyulák is érkeznek Gyula városába, és a kilátogatók a gyógymedencén kívül a versenymedencében is összecsaphatnak a hírességekkel.

A kezdeményezés folytatásában már biztosan helyet kap Czollner Gyula, Forma 1-es szakkommentátor is, aki versenyt úszik majd kihívóival. A programsorozat nem titkolt célja, hogy minél több gyulai lakost szeretnének újra viszont látni a Gyulai Várfürdőben.

– Mi gyulaiak nem használjuk ki eléggé ezt a fantasztikus fürdőt. Ezek a programok arra szolgálnak, hogy újra megszólítsuk és visszacsábítsuk a helyieket a Gyulai Várfürdőbe – árulta el az új kezdeményezés miértjét Dombovári Vanda.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)