Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A megyei döntőt is megnyerte a „Lila” iskola csapata

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2017. január 13. 18:11
A megyei döntőt is megnyerte a „Lila” iskola csapata
A játékos diákolimpia megyei döntőjét az Implom általános iskola a negyedik helyen zárta
Az 5. Számú Általános Iskola és Sportiskola a körzeti döntő megnyerése után vette célba január 12-én Békéscsabán a megyei döntő első helyét. A döntőben az Implom József Általános Iskola is a gyulai színeket képviselte.
____Eredeti-P1140383.JPG

„Lila” sulis öröm

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

Hat iskola részvételével rajtolt a játékos diákolimpiai sportvetélkedő megyei döntője. Gyula városát az Implom József Általános Iskola mellett a körzeti bajnok, az 5. Sz. Általános Iskola együttese képviselte. Minden résztvevőnek a körzeti döntőben felállított feladatsort kellett végigcsinálnia. A hármas csoportokban versenyző diákok szabályos versenykörülményeit a hibabírók és az időmérő-segítők munkája garantálta.

A megyei döntő az 5. Számú Általános Iskolának indult a legjobban, hiszen szinte azonnal az első hármasba kerültek. A legvégén pedig a Forgách Ágnes és Majorné Horváth Izabella vezette „Lila” iskolások örülhettek, hiszen győzelmükkel kivívták a jogot a területi döntőben való részvételre, amelyet február 12-én rendeznek Karcagon.

Eredmények: 1. 5. Sz. Általános Iskola, 2. Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola (Békés), 3. Kazinczy Ferenc Általános Iskola (Békéscsaba), 4–5. Implom József Általános Iskola és Jankó János Általános Iskola (Tótkomlós), 6. Erzsébethelyi Általános Iskola (Békéscsaba)

A megyei döntőt megnyerő csapat tagjai: Tapasztó Boglárka, Mócz Martina, Braun Anna, Kovács Zalán, Prohászka Ádám, Hajnal Csaba, Prohászka Máté, Papp Bence, Csikós Nagy Noel, Faragó Glória, Kurta Alma, Nagyváradi Zsófia, Zsittnyán Laura, Leiszt Nóra, Sebestyén Mira, Simon Attila, Simon Tamás, Széles Zsombor, Árgyelán Réka, Lázok Bence, Resetár Dávid és Kovács Dalma.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)