Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az Egyasszony című előadást állítják színpadra a Gyulai Várszínházban

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. KULTÚRA • 2017. január 15. 10:00
Az Egyasszony című előadást állítják színpadra a Gyulai Várszínházban
Péterfy-Novák Éva és kislánya igaz története január 18-án látható a kamarateremben

Tenki réka az egyasszony című darabban

Forrás: Origo.hu

A FÜGE és az Orlai Produkciós Iroda előadása érkezik a Gyulai Várszínház Kamaratermébe, a Paczolay Béla által rendezett Egyasszony, amelyet január 18-án 19 órától mutatnak be.

Péterfy-Novák Éva igaz története akkor indult, amikor közölték vele, hogy kislánya a születés során vált súlyosan mentálisan sérültté.

Az előadás főszereplője a MOSTFESZT 2016. legjobb alakítás különdíjasa, Tenki Réka, ő formálja meg Péterfy-Novák Évát. A kislány hét évvel élte túl a diagnózist, az édesanya pedig harminc évvel a történtek után döntött úgy, hogy megírja az együtt töltött időt.

Először blogbejegyzések formájában adta át a történetet, ebből később könyv született, majd ez a színházi előadás. Mácsai Pál így nyilatkozott a könyvről: „Minden élet impozáns, ha őszintén mesélik el. Ez a könyv hű tükre a valóságnak. Se letenni, se elfelejteni nem lehet.”

Az előadásra 2500 forintos áron vásárolható belépő.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)