Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Erdős Józsefnét köszöntötték 90. születésnapján

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.MAGAZIN • 2016. december 22. 14:11
Erdős Józsefnét köszöntötték 90. születésnapján
Éva néni szerint a hosszú élet titka a sok munka és az egészséges életmód
Erdős Józsefnét köszöntötte 90. születésnapján a gyulai városvezetés. Dr. Görgényi Ernő polgármester és Sós Judit, a polgármesteri hivatal szociálpolitikai és gazdaságfejlesztési osztályvezetője tortával, emléklappal és virágcsokorral kedveskedett az ünnepeltnek.
____Eredeti-alap.jpg

emléklappal érkezett a gyulai polgármester éva nénihez

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter

A jó hangulatú délutáni köszöntésen kiderült: Éva néni 1926. december 22-én született Gyulán. Édesapja ácssegéd volt, állami lakások karbantartásával foglalkozott. Édesanyja otthon vezette a háztartást, nevelte a gyerekeket, és varrással egészítette ki a családi kasszát.

Éva néniék négyen voltak, gyermeke egyiküknek sem született. Fiatalon, 18 évesen elvitték málenkij robotra, ahol szénbányában, majd szőlőben dolgozott. Öt év után, 1949 novemberében tért haza, a család és az ismerősök nagy örömére.

1970-ben ment férjhez, férje gépjárművezetők oktatásával foglalkozott. Később felesége munkába állt, és végül Harisnyagyárból ment nyugdíjba. Fiatal korában szeretett táncolni, néptáncos volt, emellett szívesen kézimunkázott, büszkén mutatta meg a szobáit díszítő párnákat, terítőket.

Mostanában sok időt tölt kerti munkával. Szeret énekelni, kedveli a régi nótákat. Elmondása szerint nagyon szívesen emlékszik vissza arra, hogy az édesanyja is sokat dalolt neki. Kedvence mégis a cirkusz. A jövőre vonatkozó egyik legnagyobb vágya, hogy eljusson a Fővárosi Nagycirkuszba.

A hosszú élet titka Éva néni szerint a sok munka, a kevés ital és a még kevesebb dohányzás.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)