Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Csúcsévet zárt a Gyulai Várfürdő úszószakosztálya

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2016. december 16. 19:10
Csúcsévet zárt a Gyulai Várfürdő úszószakosztálya
A gyulai úszók a vidék- és a megyebajnokságon is magabiztosan taroltak
Immár huszadik alkalommal rendezték meg az Országos Rövidpályás Vidékbajnokságot Kecskeméten december 8. és 10. között. A Gyulai Várfürdő úszószakosztálya itt is és a Békés Megyei Úszóbajnokságban is kiváló eredményeket produkált, ezzel minden idők legeredményesebb évét tudhatja maga mögött.
____Eredeti-GYHRCSD_0001.jpg

Békés megye ifjú bajnokai

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A Kecskeméten megrendezett viadalon a Tóth András és Fodor Zoltán irányította úszók 21 éremmel térhettek haza. A 11 fős csapat tagjai kiváló teljesítményüknek köszönhetően a harminc egyesületet felsorakoztató mezőnyben az előkelő 4. helyét szerezték meg. A kiváló teljesítményt nyújtó Daka Anett óriási egyéni csúccsal bajnoki címet szerzett 50 méteres és 100 méter hátúszásban is. 50 méteres hátúszásban elért ideje a felnőtt korosztályban a ranglista hetedik helyére röpítette. Burás Annamária is bearanyozta a fürdővárosi úszócsapat napját, hiszen az ezüstérem mellé három aranyérmet is szerzett.

Eredmények:

Burás Annamária: 3 aranyérem és 1 ezüstérem, Daka Anett: 2 aranyérem, 1 ezüstérem és 1 bronzérem, Hasznos Bianka: 1 aranyérem és 1 bronzérem, Mácsok Fruzsina:1 bronzérem, Nagy Christopher: 3 ezüstérem, Vig Gergely: 1 ezüstérem, 1 bronzérem, Vig Imre: 1 bronzérem.

Aranyérmet szerzett a 4x100 méteres női gyorsváltó: Veres Laura, Mácsok Fruzsina, Hasznos Bianka, Mokán Dominika és a 4x200 méteres női gyorsváltó: Ragályi Zsuzsanna, Mokán Dominika, Mácsok Fruzsina, Hasznos Bianka is. Ezüstérmet szerezett a 4x100 méteres női vegyes váltó.

 

____Eredeti-15491764_1269218976461497_27053154_o.jpg

Tóth András és a gyulai úszók 

Fotó: Gyulai Várfürdő  

A Gyulai Várfürdő sportolói a több fordulóból álló bajnokság végén hat megyebajnoki címmel gazdagították a szakosztályt. A dicsőség mellé kupa, póló és érem is járt a szezon végéig szenzációsan úszó gyermekeknek.

Országos bajnoki címe után Szalai Áron megvédte megyebajnoki címét, Veres Laura másodjára érdemelte ki a bajnoki elismerést.  Mácsok Fruzsina, Ragályi Zsuzsanna, Cseresznyés Petra és Dobra Dóra is magasra tették a mércét, ezért szintén a dobogó legfelső fokára állhattak fel egész éves munkájuk elismeréseként. Edzőik: Tóth András és Fodor Zoltán.

 

____Eredeti-GYHRCSD_0021.JPG

Edzés közben a legkisebbek 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)