Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Teljesítményük maximumán a felnőtt és a junior kézilabdások

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2016. november 28. 13:40
Teljesítményük maximumán a felnőtt és a junior kézilabdások
Gyulasport NKft.–FKSE. Szeged-Algyő 25–23 (16–14)
A női kézilabda NB II. délkeleti csoportjának 9. fordulójában a Gyulasport NKft. felnőtt és junior csapata hazai pályán fogadta a Fiatal Kézilabdások SE együtteseit november 26-án a Prohászka Zsolt Városi Tornacsarnokban. Tövisháti Zsombor csapatainak a fordulók óta lendületben lévő algyői gárdát kellett megállítaniuk.
P1120167.JPG

Kiváló védekezés jellemezte a gyulai csapat játékát 

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

Gyulasport NKft.: Borsós–Rácz 1, Budai 3, Szabó 5, Sós 4, Csapó 7/3, Csiffáry. Csere: Nagy (kapus), Zubor, Bagi 3, Asztalos 2, Nagy, Balogh, Boruzs, Papp. Edző: Tövisháti Zsombor. 

A felnőtt korosztályú gyulai csapat is mindent egy lapra téve lépett pályára. A sok hibának és a kőkemény védekezésnek köszönhetően a csapatok a 6. percben csak 2–2-re álltak. A mérkőzés további részében is felváltva estek a gólok, érezhető volt, hogy mindkét csapat kiválóan rákoncentrált a mérkőzésre. Végig döntetlenre állt a mérkőzés, egyik csapat sem tudott egy gólnál jobban elhúzni. A változás a 23. perctől kezdődött, amikor a hazaiak két perc alatt egy 3–0-ás szériát produkálva átvették a vezetést, amelyet a félidő végéig meg is tartottak (16–14).

A második félidő vendéggóllal kezdődött, de a gyulaiak tartani tudták előnyüket, amit aztán a 47. percre ötgólosra növeltek. Ám ekkor jött a szokásos rövidzárlat, aminek következtében tizenkét perces gólcsend következett a fürdővárosi gárda részéről. Erre a blokkra az ellenfél négy góllal válaszolt, és egy gólra megközelítették a Tövisháti-csapatot. Az ötvenkilencedik percben aztán végképp minden eldőlt, hiszen a végig hasznosan játszó Szabó Renáta gólja a biztos győzelmet jelentette a Gyulasport NKft. számára (25–23).

– Csupaszív csapatom felülkerekedett az elmúlt hetek hibáin, és méltóképpen meghálálta a közönség bizalmát. Úgy látszik, mi csak izgalmas, a végletekig kiélezett mérkőzéseket tudunk játszani – értékelte a mérkőzést Tövisháti Zsombor, a Gyulasport NKft. vezetőedzője.

 

____Eredeti-P1120002.JPG

A juniorcsapat az utóbbi évek egyik legjobb játékát produkálta 

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos 

Gyulasport NKft.–FKSE Szeged-Algyő junior csapatai 27–28 (16–15). Góllövők: Asztalos 9, Boruzs 9, Papp 5, Szabó 2, Gyepes 2. 

A juniormérkőzésen Asztalos és Boruzs gólerős játéka is kevés volt a győzelemhez. Végig rendkívül izgalmas volt az összecsapás. Hat perccel a vége előtt még a gyulai gárda vezetett három góllal, de a vendégek másfél perccel a mérkőzés végét jelentő sípszó előtt kiegyenlítettek. A korosztályt meghazudtoló iramban végig játszott mérkőzésen, a vendégek jobban koncentráltak, és megérdemelten nyertek a végén két büntetőt is elhibázó hazaiakkal szemben. A végső értékelésnél elmondhatjuk, hogy az utóbbi évek egyik legjobb játékát produkálta a fürdővárosi együttes. Ezzel a győzelemmel a vendégek megerősítették első helyüket a tabellán, míg a Gyulasport NKft. őrzi harmadik helyét a dobogón.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)