Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Üzent a „mágus”

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2016. november 26. 21:40
Üzent a „mágus”
A Várfürdő-Gyulai Termál FC megtartotta utolsó edzését a derbi előtt
Az NB III. Közép csoportjának 17. fordulójában a Várfürdő-Gyulai Termál FC a Ferencvárosi TC II. csapatát fogadja november 27-én az Id. Christián László Városi Sporttelepen. A Gyulai Hírlap a rengeteg embert megmozgató mérkőzésről kérdezte Szentléleki Bélát, a csapat megbízott vezetőedzőjét.
____Eredeti-Szentleleki_Bela.JPG

Készül a mágia 

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos 

Az Id. Christián László Városi Sporttelep „salakpályáján” tartotta a vasárnapi mérkőzés előtti utolsó edzését a Várfürdő-Gyulai Termál FC NB III.-as csapata. Az éppen az U17-es együttessel mérkőzést játszó Szentléleki Béla helyett a gárda edzését Szekeres Lajos irányította, aki nemrég még maga is a vezetőedzői székben ülhetett. A csapatról és a célokról már Szentléleki Bélát kérdeztük.

– A Ferencváros csapatát mindenki ismeri, az egész országban a legnépszerűbb csapat. A második csapatnak a vezetőedzője pedig a Ferencváros egyik ikonja, Lipcsei Péter. Őt személyesen is ismerem, hiszen együtt jártunk az edzőképzésre. Felkészült és kiváló szakembernek tartom, de civil emberként is csak jókat tudok mondani róla. Az általa irányított csapat pedig egy technikailag képzett és kiváló erőkből álló együttes. Magáról a mérkőzésről annyit mondanék, hogy nagyon reménykedem benne, hogy egyszer minden átfordul pozitív irányba. Ha be tudjuk rúgni a helyzeteinket, akkor akár meg is nyerhetjük a mérkőzést – mondta a „mágusnak” becézett vezetőedző.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)