Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A magyar kultúra napján nyitja meg kapuit a megújult Vigadó Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • O. Sz. • KULTÚRA • 2014. január 13. 11:00
A magyar kultúra napján nyitja meg kapuit a megújult Vigadó Gyulán
A Halmos Béla Népzenei Fesztivál a tavaly elhunyt gyulai prímás-népzenekutatónak állít emléket
Az új Vigadó Gyulán. Fotó: Gyulai Hírlap - Oláh Szabolcs

A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük. Az idei alkalom a tavaly elhunyt gyulai prímás-népzenekutatónak, Halmos Bélának állít emléket. A térítésmentesen látogatható rendezvény különleges helyszínen lesz, a Halmos Béla Népzenei Fesztiválnak január 17-én és 18-án a megújult Göndöcs-kerti Vigadó ad otthont.

– A Vigadónak nagy múltja van a városban. Bízunk benne, hogy ezután is szerepe lesz abban, hogy értéket teremtsen és őrizzen, illetve hogy általa városunk polgárai és az ide látogatók pozitív élményekkel gazdagodjanak. A Halmos Béla nevével jelzett fesztivál is egy ilyen kezdeményezés, amelyet hagyományteremtő céllal rendezünk meg – mondta el a Gyulai Hírlapnak Katona Katalin, a Gyulai Kulturális és Rendezvényszervező Nonprofit Kft. vezetője.

A magyar kultúra napját idén kétnapos programsorozattal ünnepeljük Gyulán.

Az első napon, pénteken 18 órakor fotókiállítással indul a program, a képeken Halmos Béla életéből láthatunk pillanatokat. A tárlat megnyitója után, 18.45-kor Farkas Zoltán, a Békés Megyei Önkormányzat elnöke és Kónya István, a megyei önkormányzat alelnöke átadja a Békés Megye Kultúrájáért díjat. A fesztiválon olyan zenekarokat láthat a közönség, amelyek tagjaival sok vonószőrt eljátszott az elhunyt prímás. A Békés Banda 19 órától ad koncertet, 20 órától a Ferenczi György és a Rackajam zenei előadását hallhatják.

Másnap – január 18-án, szombaton – 15 órától gyermekek táncolnak a Téglás zenekar muzsikájára. Székely Orsolya Hajnalban indultunk című filmjét 16 órától vetítik. Ezzel egy időben, 15–19 óráig a Bábika népi játszóházban próbálhatják ki magukat a gyerkőcök. 17.30-tól dr. Kovács József országgyűlési képviselő és Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára mond ünnepi beszédet, 18 órától Gryllus Dániel és a Sebő-együttes ad koncertet, amelyet a Halmos Béla Népzenei Fesztivál gálaműsora követ.

Az ünnepi programban közreműködik a Békés Banda, a Téglás zenekar, János Hajnalka, Koncz Gergely, Mester László, Nyisztor György Hagyományőrző Együttes, Szabó Gábor, Kovács János, Lajkó Levente és Kiss Ilona. A fesztivál a táncházalapító népzenésznek állít emléket, úgyhogy dukál, hogy a részt vevő zenekarok táncházzal zárják az estet. Rophatja 21 órától kicsi és nagy, míg a lába bírja.

 


Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)