Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Mesterségek a Tájvízházban

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • G. K. E. • KULTÚRA • 2018. szeptember 15. 11:00
Mesterségek a Tájvízházban
Megnyitották Kunvári Gábor fotókiállítását

Hagyományosnak nevezhető régi mesterségeket ismertet meg a látogatóval Kunvári Gábor pécsi műkedvelő fotográfus szeptember 14-én megnyílt tárlata a Tájvízházban. Az időszaki kiállítótér kulcsa így október 8-ig jelképesen Baranyába került.

csiffáry zsuzsanna és kunvári gábor

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

– A gyulai vízügyi igazgatóság társigazgatósága a pécsi, így nagyon örülünk annak, hogy Kunvári Gábor legújabb kiállítása helyszínéül a Tájvízházat választotta – mutatott rá köszöntőjében Pozsárné Kaczkó Zita, a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság titkárságvezetője és PR-munkatársa, majd átadta a szót a MAM-nak, vagyis Medvegy-Andelic Marijának és Drenyovszki Renátának. A fiatalok egy performanszot mutattak be nézőközönségüknek az agyag és az emberi természet formálhatóságának hasonlóságáról. Utalásként a kiállítás tematikájára előadásukban elhangzott: olyanok vagyunk mesteri kézben, mint fazekas korongján az agyag.

Az ünnepélyes megnyitóbeszéd megtartására a szervezők Csiffáry Zsuzsannát kérték fel. A kulturális szervező elsőként Kunvári Gábor fotós múltját ismertette. Megtudtuk, hogy a fotográfus első találkozása a fényképezéssel gyermekkorában történt. Kezdetben csak fekete-fehér tájképeket készített, majd áttért a színek használatára, végül az ezredforduló elején az analógról a digitális technikára is. Ekkor az emberábrázolás, valamint az eltűnőben lévő mesterségek is foglalkoztatni kezdték. Ezt követően örökítette meg a könyvkötőt, a fazekast, a hangszerkészítőt, a kádárt, a szövőt, a kékfestőt, az üvegfúvót, az üvegművest, a szabót, a cipészt, a harangöntőt és a fegyverkovácsot, akikkel a Tájvízházban is találkozhatunk.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

A Gyulán vendégeskedő baranyai fényképésznek számos csoportos és egyéni kiállítása volt már, leginkább szülővárosában, Pécsett, de Budapesten, Óbányán, Siklóson, Herenden és Erdélyben is bemutatkozhatott.

– Számomra Kunvári Gábor több gondolatot is megfogalmaz a mesterségekről – hangsúlyozta megnyitóbeszédében Csiffáry Zsuzsanna, majd ezt részletesebben is kifejtette. Emellett fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a mesterség gyakorlása idősebb korban is tartalommal töltheti meg az életet, célt és élni akarást adhat. Mindezt személyes tapasztalataival támasztotta alá, mert mint mondta, Kunágotán nőtt fel, ahol anyai nagyapja cipészmester volt. Általa a faluban különleges világokat láthatott.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

– A mesteremberekben két dolog ég: az egyik a maximális munkamorál, modern nevén a hitelesség. A másik a munka által érzett öröm és szeretet. Sajnos a 20. századi megváltozott életkörülmények és igények sok hagyományelem eltűnését eredményezték – emelte ki méltatásában Csiffáry Zsuzsanna. Úgy vélte, Kunvári Gábor csodálatos pillanatképeivel kizökkenthet bennünket digitális világunkból, ha odafigyelünk rá. Gondolatait végül Hippokratész szavaival zárta, aki évszázadokra leszögezte: ahol emberszeretet van, ott a mesterség szeretete is jelen van.

Az időszaki kiállítótér kulcsa ezzel október 8-ig a pécsi művészhez került. A tárlatot mi Kunvári Gábor társaságában jártuk be, akivel egy rövid interjút is készítettünk. Beszélgetésünket nemsokára Önökkel is megosztjuk.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)