Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Háromszáz kiló szilvát magvaltak ki a gyulai Németvároson

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. MAGAZIN • 2018. szeptember 07. 18:30
Háromszáz kiló szilvát magvaltak ki a gyulai Németvároson
Az asszonyok mellett a legkisebbek is kivették a részüket a munkából

Kicsik és nagyok egyaránt ölükbe vették a gyümölccsel megrakott tálakat szeptember 7-én, a Németvárosi Óvoda udvarán, ahol háromszáz kilogramm szilvát magvaltak ki a németvárosi szilvalekvárfőzés előestéjén. A vendégeket elsőként Szilágyiné Solymosi Mária intézményvezető üdvözölte, majd Mittag Mónika, a gyulai német nemzetiségi önkormányzat is köszöntötte az egybegyűlteket.

idén is sokan gyűltek össze a szilvamagvalásra

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Mittag Mónika először az óvoda új tagjait, a kiscsoportosokat köszöntötte, majd megköszönte a szülőknek, hogy a németvárosi intézményre bízták gyermeküket. Hozzátette, hogy a német nemzetiségi önkormányzat két évvel ezelőtt vette át az óvoda fenntartójának szerepét, valamint elmondta, hogy büszkék rá, hogy Békés megyében ez az egyetlen nemzetiségi önkormányzat, amelynek saját fenntartású óvodája van.

Megtudtuk, hogy a német önkormányzat idén 8 millió forint fejlesztési támogatást kapott, amelyből megújult a Margaréta csoport szobája, valamint annak berendezése. Felújításokat végeztek el a konyhában is, Mittag Mónika körzeti karbantartási keretéből pedig – 500 ezer forintból – két új utcafronti ajtót vásárolt az intézmény.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

A délután programjait Pálovitsné Czene Ágota intézményvezető-helyettes ismertette: a gyerekeket ugrálóvár, sportolási lehetőség és barkácsasztalok is várta, valamint kivehették a részüket a magvalásból is. A vendégeket frissítő italokkal, szilvalekváros buktával és szalonnás lepénnyel kínálták.

A köszöntők után kezdődött el a háromszáz kilogramm szilva kimagvalása, amelyeket a holnapi folyamán – szeptember 8-án, szombaton – a „Máriás” ház udvarán főznek lekvárrá. A programok 10 órakor kezdődnek: az érdeklődőket ciberével, ebédre babgulyással, majd csörögével és hólabdával várják, délután szilvalekváros parasztkenyér lesz a menü, 16 órakor pedig az elkészült lekvár üvegekbe töltése lesz a program.

A rendezvény keretében idén is meghirdetik a szilvalekváros sütemények versenyét: az édességeket szombat reggel 8 óráig kell leadnia a nevezőknek, az eredményeket fél kettő után hirdetik ki.

GYULAI HÍRLAP • 2018. szeptember 07. 18:30
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)