Forrás: Pixabay.com
Mi, egy páran (13 fő), akik még megmaradtunk a 26 főből, az első osztályából, osztályfőnökként ismertük meg, aztán az évek múlásával lett az igaz BARÁTUNK. Tiszteltük kezdettől fogva, és sokunknak adott erőt, támogatást a sportolás során.
Imádta a kerékpárját, a kerékpározást. Folytatta édesapja vívóoktatását, s Gyula városának sportéletében is folyamatosan, aktívan vett részt. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy már életének kezdeti, tanári szakaszában is legendává vált. Ha valakik, mi, az első osztályának tanulói nagyon büszkék voltunk és vagyunk rá!
Voltunk és vagyunk ma is, mert Ő, bár ebből a földi világból eltávozott, de nem hagyott magunkra minket! Most egy másik dimenzióban, idősíkban, megszabadulva testi kínjaitól, fájdalmaitól, folytatja örökmozgó, a sport iránt és az oktatás iránt elkötelezett, példamutató életét.
Sajnos ebben az évben az 50. érettségi találkozónkon már nem volt velünk, így a szokásos osztályfőnöki óra részben elmaradt. Hiába mondtuk, hogy „Tanár úr, mi most is készültünk!”
Igen, de nem erre, bár már akkor is tudtuk, hogy állapota visszafordíthatatlan volt. Ám mi még akkor is reménykedtünk! Ez a reményünk Vele együtt ment el!
Az élet – tapasztaltuk – kegyetlen, de szívünkben mindig marad egy hely az osztályfőnök, a sportember és nem utolsósorban a BARÁTUNK, TANÍTÓNK, CHRISTIÁN LÁSZLÓ számára!
Részvétünk a családnak, amelynek tagjai ugyanúgy szerették, tisztelték, mint mi, a „fogadott gyermekei”, s akiknek ugyanúgy fog hiányozni nyugalmat sugárzó arca és lénye! Köszönet kedves Feleségének, aki tartotta velünk a kapcsolatot, aki a betegsége súlyos időszakában is az élő, folyamatos kapcsolatot biztosította, „mert tudom, hogy ez Lacinak is jólesik”, mondta mindig.
Vigaszul küldöm egy kedves barátom ide illő rövid versét:
Sirató
Ő elment, megszűnt a fájdalma,
sosem tudja már, mi az: este, reggel,
Én meg itt maradtam, fájva,
halálos szeretettel.
(N B A)
Nyugodj békében, TANÁR ÚR!
Nyugodj békében, CHRISTIÁN LÁSZLÓ BARÁTUNK!
A szakközépiskola IV. osztálya (1964–1968)
