Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Időutazás Gyulán – 75 évvel ezelőtt született Kiss György

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Nagy Éva • MAGAZIN • 2018. augusztus 20. 12:00
Időutazás Gyulán – 75 évvel ezelőtt született Kiss György
Évforduló

75 évvel ezelőtt, 1943. augusztus 25-én született Budapesten Kiss György (meghalt 2016-ban) festőművész, grafikus, éremművész, szobrász, Gyula város díszpolgára (1996). Körülbelül 3 éves korában költözött a családja Gyulára. Itt firtosi József Dezső tanította rajzolni. Az Erkel Ferenc Gimnázium elvégzése után a fővárosban kőfaragónak tanult. Majd 1964-1971 között elvégezte a Magyar Képzőművészeti Főiskolát, ahol Kádár György volt a mestere. Szobrász- éremművészként kiemelkedőt alkotott, munkáját számos kitüntetéssel ismerték el. Az általa készített, gyulai várat ábrázoló 5000 forintos emlékpénzt a közönség szavazatai alapján 2009-ben a világ legszebb érméjévé választották. Gyulán két jelentős alkotása kapott helyet: az 56-os emlékmű az Október 23. téren, Stáció című domborműsorozata a Kálvária kápolnánál látható.

kiss györgy gyulai emléktáblája

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)