Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Bárkások a bárkában

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • G. K. E. • KULTÚRA • 2018. augusztus 19. 15:50
Bárkások a bárkában
Irodalmi estet tartottak a folyóirat szerkesztői a Hőforrás szálló medencéinél

Amikor a várszínház igazgatójaként Elek Tibor körülnézett a Hőforrás üdülőszövetkezett gyulai szállodakomplexumában, és meglátta a medencéknél a bárka formájú büfét, azonnal tudta, hogy itt Bárka irodalmi estet kell tartani. Erre most, augusztus 18-án nyílt alkalom.

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

Farkas Wellmann Éva, Szil Ágnes, Becsy András, Kiss Ottó és Elek Tibor a bárka fedélzetén ülve kezdeményezett párbeszédet hallgatóságával, akiknek soraiban számos gyulai arcot is felismertek. A helyi ismerősökhöz távolabbról érkezett fürdővendégek csatlakoztak. Az est így lámpafénynél, kisebb-nagyobb csobbanáshangfoszlányok közepette bontakozott ki, s alakult át a legvégén kötetlen baráti társalgássá. Koktélként verseket és prózai szövegeket szolgáltak fel.

Elsőként Farkas Wellmann Éva adhatott magyarázatot arra, miért a tízparancsolatot dolgozta fel legutóbbi kötetében, amelynek tíz költeménye több éven át született. A felkérést, miszerint foglalkozzon egy picit a felvetéssel, az Evilági együttestől érkezett. Teljesítése nem kötődött határidőhöz, de végül meglett. A strófákhoz az erdélyi zenekar komponált muzsikát, aminek köszönhetően a könyvhöz egy dalos CD is tartozik.

Becsy András, aki gyulai, és költőként kezdett megnyilvánulni, azt a kérdést kapta, milyen a viszonya a prózához. A ma már Szegeden élő literátor erre azt mondta, a verset szereti jobban, majd felolvasott egy prózai szöveget a szerelemről.

Mivel gyermekversekkel indult, azokban az esztendőkben, amikor neki még nem volt gyermeke, a József Attila-díjas Kiss Ottónak arról kellett beszélnie, hogyan viszonyul a gyermekirodalomhoz. Tőle erre azt hallhattuk, hogy ennek semmi jelentősége, mert a mai napig az összes műfajt egyenrangúnak tekinti, s utalást kaptunk arra is, hogy Weörös Sándor is úgy írta meg a befogadók által gyermekverseknek vélt, de alapvetően a felnőtteknek szánt költeményeit, hogy saját gyermeke nem is volt. Kiss Ottó ezek után az Arany János emlékéven felbuzdulva szerzett Erdei kalandok című tréfás elbeszélő költeményét olvasta fel.

A rövidpróza alkalmasságát Szil Ágnesnek kellett értelmeznie. A Bárka prózarovatának szerkesztője úgy vélte, a terjedelmes regényeknél mindenképp közelebb áll napjaink emberéhez, hisz egyszerűbb szálakat köt össze az agyunkban. Példázatként a műfordító írónő az unalmas ember változatos hétköznapjairól olvasott fel publikumának.

Az est további részében a meghívottak még egyszer bemutatkozhattak, csupán Elek Tibor nem adott ízelítőt irodalomtörténeteiből, monográfiáiból. A Bárka főszerkesztője megmaradt a folyóirat ismertetésénél, hisz a Tevan Kiadó által alapított lap idén 25 éves. Az üdülőszövetkezeti összejövetelhez is a negyedszázados évforduló szolgáltatott alkalmat. Amiként ezt az ügyvezető megfogalmazta: ahol bárkát látnak az országban, ott nekik irodalmi estet kell tartaniuk, hogy ezzel is egyre népszerűbbé tegyék a kortárs magyar irodalmat.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)